
Kitálalt a Fradi ellenfeléről a Józsinak becézett korábbi közönségkedvenc
Mindkét csapatban játszott.
Idén áprilisban az egész ország aggódott a Fradi legendájáért. Nyilasi Tibor az életmentő műtét óta meccsre se tudott járni.
Idén húsvétkor jött a riasztó hír, hogy életmentő műtéten esett át Nyilasi Tibor. A Fradi legendáját a Városmajori Szívklinikán operálták, napokig aggódott mindenki, mi lehet az Ezüstcipős ikonnal. Nyilasi Tibor életmentő műtétje után végül napokkal később az Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának nyilatkozott, elmondta, hogy egy kivizsgálás során szívbillentyű-zavart állapítottak meg, ezért került sor a műtétre.
Nyilasi Tibor most egy hivatalos rendezvényen, fél évvel az operáció után nyilatkozott a Fradi hivatalos csatornájának. Megnyugtatott mindenkit, hogy jól van, igaz, meccsekre nem jár.
Egyre jobban vagyok. Sajnos a meccsekre most kevésbé tudtam járni, az elmúlt fél év az pokoljárás volt a betegségem miatt. Hála Istennek a Fradi-szív most jól működik
- mondta a zöld-fehérek legendája.
Nyilasi Tibor január 18-án ünnepelte hetvenedik születésnapját. A Ferencvárossal 247 mérkőzésen szerepelt, játékosként kétszeres bajnok, három alkalommal kupagyőztes, illetve ezüstérmes lett a Kupagyőztesek Európakupájában (KEK). Edzőként magyar bajnok és kupagyőztes is lett a zöld-fehér együttessel. Az osztrák Austria Wien színeiben háromszoros osztrák bajnok, az 1980/1981-es idény európai Ezüstcipőse.
Mindkét csapatban játszott.
Először übereli Dárdai Pált egy utóda a Hertha kispadján.
Sallai Rolandot beállította, őt elfelejtette az edzőjük.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.