
Jürgen Klopp keze is benne van Pécsi Ármin álomszerződésében
Világbajnok brazil legenda a magyar tehetség új kapusedzője. Claudio Taffarelt még Jürgen Klopp bízta meg a liverpooli kapusiskola vezetésével.
Megdöbbentően alapos kiválasztási procedúra után szerződtették és különleges jövőképet vázoltak fel neki – árulta el Pécsi Ármin az MLSZ YouTube-csatornáján, miután öt évre az angol bajnok Liverpool FC futballcsapatához igazolt. Mint kiderült, a Vörösök kapusképzésének megreformálása még Szoboszlai Dominikék előző vezetőedzője, Jürgen Klopp víziója volt.

Éppen Pécsi megszerzése apropóján emlékeztet a Pool híreivel foglalkozó Rousing the Kop, hogy a klub ezzel kezdi beteljesíteni Klopp elképzeléseit. Míg korábban (2018-ban) még akkori világrekordot jelentő összegért (62,5 millió euróért, azaz mai árfolyamon 25 milliárd forintért) szerezték meg az AS Romától Alisson Beckert, és a mezőnyjátékosok esetében most sem sajnálják a pénzt szárigazolásokra, a kapusokat immár a legtehetségesebbekből akarják kinevelni. A proficsapat évek óta alakítgatott liverpooli "kapusiskolájának" egyik növendékéül választották ki a 20 éves magyart. A jelenleg öt fős csoport tagjai Pécsin és a már 32 éves Alissonon kívül a Valenciától már korábban megvett, de most csatlakozó 24 éves grúz Giorgi Mamardasvili, a 23 éves cseh Vitezslav Jaros és a 21 éves angol Harvey Davies is.
Klopp akarta így: brazil legenda lesz Pécsi kapusedzője
Hogy az Alisson, Mamardasvili duótól tanuló és mögöttük versengő fiatalok közül kit adnak kölcsön, egyelőre a jövő zenéje. Annyi biztos, hogy Pécsi Ármin menedzsere, Esterházy Mátyás szerint fontos szempontjuk volt a klubváltás során, hogy a magyar kapus a következő szezonban biztosan marad a Liverpoolban. A folytatás már a fejlődése ütemétől is függ.
Szeretnénk egyfajta saját filozófiát kialakítani a kapusképzésben, mert egyetértünk abban, hogy az egy külön játék. Igazi kapusiskolát szeretnénk kialakítani a világfutballban
– mondta hajdan Klopp, miután 2021-ben szerződtették a világbajnok és Copa América-győztes brazil kapusból lett kapusedzőt, Claudio Taffarelt, aki tavaly óta már Arne Slot vezetőedző munkáját segíti a kapusképzés irányításával.
Top hírek


Óriási magyar siker, Szoboszlai a Fradiból "kapott" csapattársakat
Magyarokkal jönnek a nyolcaddöntők.

Mindent feláldozott a fociért, magyar hetedosztályban kötött ki az NB I-es játékos
Negyven felett sem hagyja abba az egykor évonalbeli focista.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre