
Dinnyemell, és kerek popsi, mindenét megmutatta a bevállalós színésznő
Csodálatos idomok az égszínkék görög szigeten.
Az igazolásokat látva megvalósulhat az, amit Kubatov Gábor vizionált az MLSZ új, 2025/26-os szezonban már érvényes szabályaira. Az új játékosok névsorát látva, illetve a még megszerzendő labdarúgó neveit megismerve nem kizárt, hogy a Fradi a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupákban két csapattal fog felállni.
Miután befejeződött a bajnokság, és a Ferencváros zsinórban hetedszer, összesítésben harminchatodszor is aranyérmesként zárt, már lehetett tudni, a következő szezon messze nem lesz ugyanolyan, mint amelyik elmúlt. Az MLSZ új szabályai közül a Fradi számára a legfájdalmasabb módosítás az volt, hogy innentől kezdve minden meccsen minimum öt magyar játékosnak kell egy bajnoki meccsen a pályán lennie, és az egyik közülük még U21-es fiatal kell, hogy legyen. Jött a dörgedelem, miszerint amelyik csapat ezt nem tartja be, az egyrészt elesik az állami támogatásoktól, másrészt ha kiemelt akadémiát üzemeltet, ezt a státuszát elveszítve a taotámogatástól is elesik. Márpedig ez alsó hangon is milliárdos veszteség, amit a hazai bajnokság kirakatcsapata, a Ferencváros is nehezen viselne el anyagilag.
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor már az első pillanatban felszólalt a terv ellen, mondván, a nemzetközi mezőnyben csak minőségi, többségében külföldi játékosokkal lehet eredményt elérni. Szavait a Fradi elmúlt hat esztendőben elért nemzetközi kupasikerei is alátámasztják, hiszen a zöld-fehérek zsinórban hat alkalommal jutottak fel valamelyik kupasorozat főtáblájára: egyszer a Bajnokok Ligájában, kétszer az Európa-ligában és egyszer a Konferencialigában. Ráadásul az elmúlt három kiírásban már a csoportkört, illetve legutóbb az alapszakaszt is túlélték, azaz még a tavaszi szezonban is érdekeltek voltak a nemzetközi mezőnyben. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően immár négy magyar klub lehet ott a nemzetközi kupák selejtezőiben, a Ferencváros pedig a BL idei kiírásában végig kiemelt lesz a selejtezőben.
A Fradinak ebben a helyzetben mindenképpen két színtéren kell gondolkoznia, ráadásul úgy, hogy mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban sikeres legyen. Ugyanis egyáltalán nem elhanyagolhatóak azok a milliárdok, amelyek a nemzetközi kupaszereplésért „csordogálnak be” a klub számlájára. Ugyan Kubatov Gábor mintha pikírten jegyezte volna meg, miszerint a Fradi két csapatot tart majd fent: egyet a nemzetközi kupára, egyet pedig a bajnokságra, ám könnyen előfordulhat, hogy valóság lesz belőle. Természetesen lesznek olyanok, akik mindkét színtéren szerepet kapnak majd, sőt, olyanok is – főleg a légiósok közül –, akik ugyan képességeik alapján helyet követelnének maguknak a hazai bajnokságban vagy kupában, de ott kevés lehetőség jut majd nekik.
Ugyanakkor arra is oda kellett figyelnie a klubvezetőknek, hogy a magyarszabály ugyan öt pályán lévő játékost ír elő, ám ahhoz, hogy egész évben be tudják tartani az előírást, minimum tíz magyar játékosra, köztük három U21-es fiatalra van szükség. Így a Fradi a mostani átigazolási szezonban már egyértelműen ezt tartotta szem előtt, és az előzetes bejelentések alapján a kölcsönadott játékosok közül – akiknek a kölcsönszerződése július 1-jéig érvényes – legfőképpen a magyar játékosoknak szavaznak bizalmat.
Azok a magyar játékosok, akiket visszavár a Fradi:
Természetesen távozók is bőven lesznek, és Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója elárulta, a kölcsönből visszatérő légiósok közül egyedül a Lokomotiv Moszkvában lehetőséget kapó Edgar Szevikjan lesz az, aki maradhat az Üllői úton. Nézzük, kiket engedtek el a zöld-fehérek:
Egy szó, mint száz, az első két játékoson kívül a többi légiós egyáltalán nem hagyott nyomot a Fradiban. Mindenki reménykedik abban, hogy az új igazolások, illetve a kiszemeltek esetleges megszerzése megoldja a Fradi abbéli gondjait, hogy ismételten több fronton kell helytállniuk. Nézzük előbb a már biztosan érkezőket:
Azt is tudjuk immár Hajnal Tamástól, hogy Keita és Gróf Dávid szerződését szeretnék meghosszabbítani, ám vannak még kiszemeltek, akiknek érkezése jelentősen erősítené a keretet. Ilyen például az a Gabi Kanichowsky, a 16-szoros izraeli válogatott támadó középpályás. A Maccabi Tel-Aviv irányítója abszolút nem ismeretlen Robbie Keane számára, hiszen az ír szakember irányításával lett izraeli bajnok – számolt be erről az ulloi129.hu szurkolói portál. Ugyancsak rajta van a Fradi radarján az éppen bennmaradó Debrecen egyik legjobbja, a francia Brandon Dominguès, aki mind szélsőként, mind pedig támadó középpályásként bevethető.
Ha az érkezőket sikerül csapattá kovácsolnia Robbie Keane-nek, akkor nem elképzelhetetlen, hogy a maradó maggal – közéjük tartozik például a 19 éves Tóth Alex, Szalai Gábor, Kaján Norbert, Varga Barnabás és a csapatkapitány Dibusz Dénes – akár tényleg kiállítható lesz két olyan alapgárda, ami képes átvinni a lécet a hazai és a nemzetközi sorozatokban.
Csodálatos idomok az égszínkék görög szigeten.
Egyetlen gól született, az is büntetőből.
Megszületett a kézilabdás álompár első gyermeke.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.