
A jet-skin engedte el magát a botrányhős énekesnő, félrehúzta a melltartóját
Katja óriásit villantott.
Istenhozzádot mondott Tatabányának az ígéretes úszólány, Jackl Vivien, aki a Honvédnál folytatja karrierjét, és Shane Tusup lesz a trénere. Exedzője, Sirkóné Kocsis Márta minden jót kíván neki.
Hüledeztek a szakemberek, amikor Jackl Vivien a tavalyi belgrádi Eb-n 15 évesen 1500 m-en úgy lett aranyérmes, hogy a második helyezettre tíz métert vert rá. Azt megelőzően 400 vegyesen is megmutatta oroszlánkörmeit, ugyanis másodikként csapott célba, majd a párizsi nyári olimpián szintén versengett. Nos, Jackl Vivien megvált edzőnőjétől, Sirkóné Kocsis Mártától, aki a kislányt négy és fél éves korában tanította meg úszni. A 16 éves tinédzser a Bp. Honvéd színeiben folytatja tovább, új edzője az az amerikai Shane Tusup, aki a múltban Hosszú Katinkával dolgozott együtt.
Vivien volt mestere, Sirkóné Kocsis Márta elárulta a klubváltás hátterét.
Thaiföldön edzőtáboroztunk január elején, ott hívtak a kislány szülei azzal, hogy megkereste őket a Honvéd
– nyilatkozta Kocsis Márta a Metropolnak. - Döntésük gyorsan megszületett, a kislány távozott, de még találkozni fogok vele. Igaz, csak a hazai bajnokságokon. Bármi történt, szorítok érte, hiszen egy évtizeden keresztül együtt dolgoztunk.
A kiváló edzőnő egy négytagú tatabányai úszócsoportban irányította Vivien tréningjeit, most hárman maradtak.
- Hamarosan egy ígéretes kiscsoport reménységeivel is foglalkozhatok, végezzük a dolgunkat tovább az Eb-győztesem nélkül is. Azt üzenem neki: sok sikert, Vivi!
Katja óriásit villantott.
Jócskán megjavította Hosszú Katinka amerikai rekordját..
A Real Madridban akar maradni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre