Nem kertelt a Fradi edzője, szabályos gólt vettek el a Tottenham ellen

Sokan nem értik, miért nem adták meg Varga Barnabás találatát a Tottenham elleni Európa-liga-meccsen. A Fradi mestere, Pascal Jansen erről is beszélt a 2-1-es vereség után.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.10.04. 08:44
Módosítva: 2024.10.04. 13:05
Fradi Varga Barnabás Tottenham

Óriásit játszott, de kikapott a Fradi az Európa-liga főtáblájának második meccsén. A csapat hazai pályán maradt alul 2-1-re a jóval esélyesebb angol Tottenham ellen. Varga Barnabás kétszer is betalált, az első találatát azonban les miatt nem adta meg a bíró. A második, a 90. percben a szépítéshez volt elég. Pascal Jansen vezetőedző a játékvezető döntéséről is beszélt a meccs után.

Fradi Pascal Jansen
A Fradi edzője szerint szabályos volt a gól (Fotó: Origo)

Pascal Jansen szerint vezetnie kellett volna a Fradinak.

Elégedettek lehetünk a helyzetek mennyiségével, de lőhettünk volna több gólt. Az első gólunk továbbra is kérdéses számomra, mi alapján sikerült találni egy olyan vonalat, hogy lesnek minősítsék. Aztán a kapott gól megváltoztatta a meccset. Az első tizenöt-húsz percben jól kezdtünk, ezért sajnálatos, hogy nem adták meg a korai gólunkat, de el kell fogadnunk, hogy a technológia segítségével úgy ítélték meg, szabálytalan volt

– mondta a meccs után Jansen Varga Barnabás kérdéses találatáról.

A Fradi mindent megtett

A „lesgól” után szinte azonnal megszerezte a vezetést a Tottenham, majd a második félidőben rengeteg Fradi-helyzet mellett ismét az angolok találtak be, aztán jött Varga Barnabás szépítőtalálata. Két meccs után pont nélkül áll a Fradi az Európa-ligában.

Hirdetés: Dübörög az EL! A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.

A mérkőzés összefoglalója:









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás