
Nem úgy sikerült Varga Barnabás első meccse az AEK Athénban, ahogy tervezte
Nem sikerült győztes meccsen debütálnia új csapatában.
Sporttörténeti irományt árvereznek el márciusban, Lionel Messi szalvétára írt barcelonai szerződésére lehet licitálni.
Lionel Messi 2000. december 14-én kötötte első szerződését az FC Barcelonával, és ez az „okmány” március 18. és 27. között kerül kalapács alá a Bonhams aukciósháznál – tudósít a Marca. A szalvéta – mert így emlegetik – kikiáltási ára 300 ezer és 500 ezer font (135, illetve 225 millió Ft) között mozog. Az ikonikus szalvétán az argentin csodagyerek, továbbá Carles Rexach, a Barcelona technikai titkára és Josep Maria Minguella, a Messi felfedezéséért felelős tehetségkutató aláírása látható.

Minguella kulcsszerepet játszott Messi barcelonai útjában, 2000 szeptemberétől a városban való letelepedésig felügyelte a lépteit. Az okmányt a Montjuïc-i La Reial Societat de Tennis Pompeiában egy ebéd során parafálták, és Rexach kék tollal írott kötelezettségvállalását is tartalmazza. A szerződésnek a katalán főváros valamelyik múzeumába kellett volna kerülnie, mégis aukciós kínálat tárgyává vált.
Az ereklye jelentősége nem csak anyagi valóságában rejlik, hiszen azóta tudjuk, hogy a szerződés milyen hatással volt Messi karrierjére és a Barcelona sorsára. Ian Ehling, a New York-i Bonhams könyvek és kéziratok részlegének vezetője izgatott az aukció előtt.
Ez az egyik legizgalmasabb tárgy, amit kezeltem, egy papírszalvéta, mely megváltoztatta Messi életét, az FC Barcelona jövőjét, és a fiatalembert a történelem egyik legnagyobb labdarúgójává tette.

Nem sikerült győztes meccsen debütálnia új csapatában.

A felek között állítólag elvi megállapodás született.

Sajnos várható volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.