
Váratlan fordulat, Gulácsi hajmeresztő lépésre készül
Szinte minden az ellen szól, hogy Gulácsi Péter tavaszra is az RB Leipzig játékosa maradjon, ahol súlyos sérülése után a kispadon ragadt. Most meglepő hírek érkeztek a magyar klublegendáról.
Ellentmondásos hírek érkeznek Németországból az RB Leipzig kispadján ragadt Gulácsi Péter jövőjéről. A kisebb lábujjsérülése miatt most egyéni edzéseket végző 33 éves kapust állítólag elengednék a téli szünetben – más sajtóértesülések szerint viszont a klubvezetők is ragaszkodnak hozzá, és ő is vissza akarja hódítani a helyét a csapatban.

Gulácsi korábban hét és fél évig biztos pontja volt a 2015-ös átigazolása után a német másodosztálytól a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, Bundesliga-dobogókig és Német Kupa-győzelmekig jutott lipcsei csapatnak. Tavaly ősszel már csapatkapitányként szenvedett keresztszalag-szakadást. Egyelőre sok minden szól az ellen, hogy újra rendszeres játéklehetőséghez jusson, ami már csak a jövő nyári Európa-bajnoki kerettagsága miatt is fontos lenne.
- Majdnem egy évig tartó lábadozása alatt addigi tartalékja, Janis Blaswich fényesen bizonyított (nemrég 32 éves újoncként kapott meghívót a német válogatott keretébe);
- A magyar klasszis egyedüli játéklehetőségét jelentő Német Kupából kiesett a gárda;
- Ráadásul jövő nyáron csatlakozik egy újabb komoly rivális, a tavaly 10 millió euróért (3,8 milliárd forint) szerződtetett 21 éves Maarten Vardevoordt, aki jelenleg még a Fradi-rivális belga Genk erőssége.
Mindezek tudatában az utóbbi hetekben már arról szóltak a Gulácsival kapcsolatos cikkek a német sportlapokban, hogy a korábbi alapember többé talán már pályára sem léphet az RB Leipzig színeiben, vagy ha mégis, akkor csak egy különösebb tét nélkülinek ígérkező decemberi meccsen.

Nemrég felröppent a hír, hogy 2024 elején az amerikai testvércsapatba, a New York Red Bullsba igazolhat. Ehhez képes most a lipcsei klub hírivel foglalkozó RB Live arról számolt be, hogy forrásai szerint a vezetőknek eszük ágában sincs nyár előtt elengedni Gulácsit.
A Sky Sports riportere, Florian Plettenberg pedig az X-n (korábban: Twitter) megszellőztette, hogy a fenti ellenérvek dacára az 51-szeres magyar válogatott kapus a szurkolók és a város iránti szimpátiája, klubhűsége miatt maradni akar, hogy megharcoljon a helyéért a riválisaival.
Top hírek

„Ezért kapjuk a fizetésünket” – Robbie Keane már semmin sem lepődik meg
Gyönyörú győzelmet aratott a Ferencváros.

Példátlan botrány, elégtételt vett a Fradi az osztrákokon
A focisták a pályán, győzelemmel vettek elégtételt.

Felháborító és botrányos, amit a fradistákkal csinálnak az osztrákok
Nem engedték be Ausztriába a magyar szurkolókat.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre