
Micsoda cicik: szinte semmi nem takarta a modell testét a boltban
A dögös bombázó feldobta minden vásárló napját.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTávozik a bűnbak, azaz Telegdi Attila, akinek már meg is van az utódja.
A Ripost úgy értesült, elhagyja a magyar szövetséget az a Telegdi Attila, akinek nagy szerepe van abban, hogy Liu Shaolin Sándor és Lih Shaoang az idei évtől nem magyar színekben versenyeznek. A sportigazgatóként dolgozó Telegdi volt az, aki olyan döntéseket hozott, amelyek után Liuék kínai mestere, Csang Csing Lina úgy döntött, hazatér. Őt követték az olimpiai bajnok testvérek.

A lap azt írta, hogy a szövetség most számolt be arról, hogy még januárban Telegdi Attila maga kezdeményezte távozását az igazgatói pozíciójából. Az elnökség az ágazat vezetésével Bánhidi Ákost, a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott eddigi szakmai vezetőjét bízta meg.
Telegdi a hírek szerint megelőzte, hogy megköszönjék a munkáját, inkább saját maga jelentette be a lemondását.

A dögös bombázó feldobta minden vásárló napját.

Elhunyt az 1970-ben világbajnok brazil válogatott Herkulese.

Folytatja-e Christian Eriksen, és ha igen, hol?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.