Húszévnyi siker: legendák közé emelkedett a magyar sztár





Török „Kodiak” Balázs rendre rangos nemzetközi e-sport versenyeken indult és sikert sikerre halmozott.



Megosztás
Szerző: CHI
Létrehozva: 2023.05.15.
Módosítva: 2023.05.15.
e-sport siker

Török „Kodiak” Balázs már több mint 20 évvel ezelőtt letette a névjegyét a hazai és nemzetközi e-sportban. A 2000-es évek elején abszolút egyeduralkodó volt a FoP a magyar Counter-Strike csapatok között és nemzetközi tornákon is olyat értek el akkoriban Kodiék, ami itthon szinte lehetetlennek tűnt – írja az Origo.

2001-ben és 2002-ben Kodiék a FoP színeiben magabiztos játékkal nyerték a magyar versenyeket és a nemzetközi tornák magyar selejtezőit is, melyek után Magyarországot képviselve utazhattak a WCG aktuális helyszínére, 2002-ben például Koreába. Akkori egyik legszebb eredményük pedig egyértelműen a 3D, a világ akkor legjobb Counter-Strike csapata elleni győzelmük volt, ami bejárta nem csak a hazai, de a világsajtót is.

2005-tól már Counter-Strike: Source-ban versenyzett Kodi, akkor már az ancients csapatkapitányaként. Karrierje során a legeredményesebb játékosok közé tudta belőni magát, 26 megszerzett érméből 18 arany!

Mindig is a hazai e-sport egyik legnagyobb alakja maradt, feltűnt már olyan rangos versenyeken, mint a V4 Future Sports Festival. Az e-sport- és gamingrajongók pedig ma is rendszeresen követhetik őt, Twitch-csatornáján manapság is élőben drukkolhatunk a hazai Counter-Strike egyik legnagyobb alakjának!

Ne maradj le a párizsi torna egyetlen mérkőzéséről sem, az Origo Sport élőben közvetíti, szurkolhatsz a kedvencednek!





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás