RETRO RÁDIÓ

„Edzés közben is csajoztunk” – pikáns vallomás a magyar olimpiai bajnokról





Az Újpest labdarúgója direkt kirúgta a fák közé a labdát, hogy randit beszélhessen meg a lányokkal.



Megosztás
Szerző: g
Létrehozva: 2023.01.24.
csajok Újpest foci

Ötven évvel ezelőtt nyert bajnokságot sorozatban ötödször az Újpesti Dózsa labdarúgócsapata. Az 1972–73-as labdarúgószezonban (is) megelőzte a Fradit és a Vasast. A régi nagy bajnokokkal találkozhattak a szurkolók és barátok az újpesti Városházán. Az egykori szupercsapatból szinte mindenki eljött, s ha már találkoztak a régi játszótársak, nem csak a meccsekről, a felejthetetlen győzelmekről ejtettek szót. Kiderült például, hogy mindösszesen négy játékos lépett valamennyi mérkőzésen pályára: a felejthetetlen gólvágó Bene Ferenc, a szélvészgyors Fazekas László, a kőkemény hátvéd Harsányi László és az elnyűhetetlen, pontos passzairól híres Dunai III. Ede.

Szusza Ferenc Stadion, az Újpest otthona

Bene Ferike sajnos már nincs velünk, Fazekas Laci pedig betegeskedik, ezért hiányoznak a nagy négyesből

– emlékezett Harsányi László. – Utánanéztem, elől Bene Feriék rúgtak 81 gólt, de ennél sokkal büszkébb vagyok, hogy mi négyen hátul, Noskóval, Horváth Józsival és Juhász Petivel csak 21 gólt „hoztunk” össze az ellenfeleknek.

Dunai Ede olyan titkot árult el lapunknak, amit eddig még senkinek sem mondott el, még író fiának sem, pedig az ifjabbik Ede akár regényt is írhatott volna a történetből.

Sokszor, hogy kíméljük a stadion gyepét, hátul, az edzőpályán tréningeztünk – emlékezett vissza Dunai Ede. – Végeztük a gyakorlatokat, futottunk, kapura rúgtunk és persze „éles” meccset játszottunk, mi hátul futballozók a csatárokkal. Ők nyertek, hiszen Dunait, Benét, Zámbót vagy éppen Fazékot nem lehetett tartani. Fizettünk is, mint a katonatiszt, mondtuk is nekik, hogy a meccsen is tessék rugdosni a gólokat, mert ha nyer a Dózsa, mi is kapunk prémiumot.

Ede aztán vett egy nagy levegőt. Körülnézett, hogy a történetének főszereplője nincs-e a közelében, aztán mesélni kezdett.

A tréningek alatt sokszor észrevettem, hogy az én barátom, a Noskó Ernő többször is a fák közé bombázza a labdát. Aztán, ahogy mondani szokás, nagy iramban elindult érte. Ennyire nem rossz focista az Ernő – mondta nevetve Dunai Ede. – Nem véletlenül lett olimpiai bajnok, ezért egyszer én is jól belebikáztam a labdába, hogy a fák közé mehessek. Mentem is, és mit látok, Ernő ott beszélget egy csinos kis csajjal, aki a mezére írta fel a telefonszámát.

Ede aztán elmesélte, hogy az öltözőben leleste a számot Noskó mezéről, és természetesen ő maga beszélt meg egy randit a lánnyal.

Noskó Ernő a pályán és a pálya mellett is vagány volt

Amikor Ernő megtudta, hogyan szúrtam ki vele, nem szólt, csak annyit mondott, innen nézd majd le a telefonszámot, és a combjára mutatott. Oda kérte a számokat a lányoktól.

 





 





Ezeket olvastad már?
„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás