
Budapesti Színházak Éjszakája - 44 színház, egyetlen karszalag
A fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy néző és színházi alkotó közvetlenebbül találkozhasson egymással.
A fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy néző és színházi alkotó közvetlenebbül találkozhasson egymással.
„A víz világnapja alkalmából történeti sétát tartunk az Ördögárok-patak első kerületi szakaszán, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.”
A gyermekeket bábelőadások, a felnőtteket pedig kiállításmegnyitó és könyvbemutató is várja az eseményen.
A mesemondás világnapja alkalmából rendezett mesekalákában a résztvevők közül bárki mesélhet népmesét élőszóban, nem felolvasva.
„A méhek jól szervezett közösségében nincs helye az önérdeknek. A kaptárok világáról az emberi társadalom is nyugodtan példát vehetne.”
Az eseményen a szerzővel, Király Farkas erdélyi költővel Kalocsai Andrea, a közmédia műsorvezetője beszélget.
A rendező életművéből választott film megtekintése után K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus tart előadást.
Közösségépítő, generációkat összehozó beszélgetéssorozat hölgyeknek, amelynek keretein belül inspiráló nőkkel beszélgetünk.
Tudd meg, hol volt régen az esernyőkészítő, a cipész vagy a cukorkabolt, mindezt személyes történeteken keresztül.
A Budapest másként sétán a résztvevők idegenvezetővel ismerhetik meg a város épületeinek, utcáinak, egyéb nevezetességeinek történetét.
Az előadás felidézi azt a kalandos utat, amely az első petíció benyújtásától az egyetemre jutásig vezetett.
Közreműködők: Bartha Imola, Bartha Mátyás, Rózsa Richárd.
A Dohnányi Quartet folytatja az elmúlt évad sorozatát Bartók másik három vonósnégyesének előadásával.
Hangja magával ragadó: népies hangzása, bársonyossága, mondanivalójának fontossága, mind-mind összeadódik a dalaiban.
Ha a gyermek szemére a dallamok inkább álmot hoznak, az sem gond, hiszen az is pozitívan hat a lélekre.
Városok zenéje az Anima Musicae művészeivel. Elhangzanak Dvořák, Smetana, Janáček és Martinů művei.
78
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.