
Zsidó Kulturális Fesztivál – augusztus 22–30.
A járvány miatt tavaly elmaradt, úgyhogy idén duplán bepótolják a szervezők a hagyományos zsidó kulturális fesztivált, amely immár elmaradhatatlan része Budapest művészeti életének.
A járvány miatt tavaly elmaradt, úgyhogy idén duplán bepótolják a szervezők a hagyományos zsidó kulturális fesztivált, amely immár elmaradhatatlan része Budapest művészeti életének.
A Zenélő Budapest célkitűzése minden korosztály megszólítása.
Az eseményen Händel, Carpantier és Purcell műveit játsszák a zenészek.
A Határtalan Skanzen tematikus programsorozat részeként az augusztusi hosszú hétvégén a természetet veszik górcső alá a szervezők.
Az érdeklődők több műsort is megtekinthetnek az Operettszínház repertoárjából.
Augusztus 20-án és 21-én, az államalapítás ünnepe alkalmából nyílt nap lesz az Országházban.
Újra együtt a Kézműves Közösségek a Budai Várban!
A Fatal Error előtt a Kies szórakoztatja a bulizni vágyókat.
Gallusz Niki és a Budapest Bárból is jól ismert Németh Juci, illetve Kollár-Klemencz László koncertje, vaksötétben. Zongorán kísér Helle Maximilian.
Augusztus 18-án gyakorlással, dedikálással és beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tart Tas Gergely, az „Állítsd a feje a tetejére a világot” című könyv szerzője.
A ZeneMűvek, a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Millenáris létrehozta Magyarország első komolyzenei piknikjét.
Mégis lesz idén nyáron nemzetközi metál ünnep!
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum meghívja az érdeklődőket a Tourism is our passion című időszaki kiállításának megnyitójára.
Törőcsik Franciska és Vecsei H. Miklós színművészek, Szirtes Edina 'Mókus' zenész, illetve Berecz István táncos együtt lépnek színpadra.
A Django Feszt méltó emléket szeretne állítani Django Reinhardt gitáros zenéjének.
Az Elbeszélt Történelem Archívum projekt célja egy, a Bartók Béla útról és környékéről szóló archívum felépítése, ahol az események szemtanúi mesélik el szubjektív élményeiket.
212
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.