
Petőfi 200 – koncertek a Bartókon
Közreműködnek: Miksch Adrienn, Megyesi Zoltán és Cseh Antal énekel, Elek Szilvia zongorázik.
Közreműködnek: Miksch Adrienn, Megyesi Zoltán és Cseh Antal énekel, Elek Szilvia zongorázik.
Január 2-án két alkalommal is élvezhetik a nézők a neves előadóművész, Bolyki Balázs és kórusának Ímé újjá lett minden címet viselő újévi koncertjét.
Nem is lehetne szebben kezdeni az új évet.
Samsara – A lét örök körforgása – színes, szöveg nélküli dokumentumfilm, 102’, 2011.
Ünnepelje az újév kezdetét ismét a Duna Szimfonikus Zenekar hagyományos Gálakoncertjével!
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Zeneakadémia és a Duna TV közös koncertje.
Fellépnek: Nyertes Zsuzsa, Forgács Gábor, Straub Dezső és Straub Péter.
Néhány évnyi kihagyás után Boban Marković újra a Müpa színpadán zárja az évet, jobban mondva, megelőlegezi a szilveszteri hangulatot!
Eric Assous: Mesterhármas. Vígjáték (80 perc, egy felvonás).
Kívülről és belülről is körbejárák az édeklődők a hatalmas templomot.
A finoman érzelmes, szép mese erről szól: hogyan lehet a szomorúságot örömmé változtatni.
A délutáni programokon egy-egy díva lesz Lőrinczy György, a Postakürt Alapítvány kuratóriumi elnökének vendége.
A Budafoki Dohnányi Zenekar látványos ünnepe, népszerű karácsonyi dallamokkal.
Izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozásra várják a gyerekeket, ahol a karácsonyi hagyományok, szokások nyomába erednek a szervezőkkel.
A Magyar Állami Népi Együttes a karácsony vigíliáját bemutató produkciója a népi hagyományból eredő játékokból, csodás történetekből épül fel.
A film a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elképesztő kritikai és közönségsikert aratott.
147
246