A kultúra melegít – ingyenes közösségi programok a Lóvasúton

A zugligeti Lóvasút is csatlakozik a Hegyvidéki Önkormányzat januártól március végéig tartó, A kultúra melegít című nappali programsorozatához.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.16.
közösség, nappali programsorozat, Lóvasút

A Libegőhöz közel eső, erdőszéli épületegyüttes hátsó bejárata melletti helyiségben minden hétköznap 9 és 16 óra között közösségi programokkal és szolgáltatásokkal várják az érkezőket.

 

A program célja, hogy minél többen felkeressék a helyszínt azok, akik a téli hónapokban társaságban, közösségben, tartalmasan szeretnék eltölteni az idejüket. A szervezők játszósarokkal, képzőművészeti és művészettörténeti foglalkozásokkal, előadásokkal, irodalmi és ismeretterjesztő beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és programokkal várják a betérőket.
A látogatók figyelmébe ajánljuk az ingyenesen látogatható Helytörténeti Gyűjtemény ritka kincseinek megtekintését is.

A kultúra melegít foglalkozásaira várják a családokat, az egyedülállókat, a kisgyerekes szülőket és az időseket is.

A kultúra melegít foglalkozásokon a részvétel díjtalan, a rendszeres látogatók lehetőséget kapnak a Lóvasút egyéb kulturális programjaira szóló kedvezményes belépőjegy-vásárlásra is.

Tervezett programok:
Január 16.
10.00–11.00 Torna
11.00–15.30 Művészet mindenkinek (alkotás és művészettörténet)

Január 17.
10.00–12.00 Játék és mese – Gyerekek délelőttje
Papírfonásos képek, Erwin Moser meséi
12.30–16.00 Kártyaklub

Január 18.
10.00-11.00 Torna
11.00-12.30: Online böngésző
12.30-16.00 Könyvklub – könyvajánlók

További részletek itt olvashatók.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás