
Arra kér mindenkit a kormányszóvivő, tartsunk ki, ameddig megjön a vakcina
Egy biztos, be kell érnünk kisebb karácsonnyal idén.

Egy biztos, be kell érnünk kisebb karácsonnyal idén.

Változatos időre kell felkészülnünk az ünnepek alatt.

Novák Katalin a Facebookon osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat.

Tegnap még közel háromezer, ma alig több mint kétezer új esetet diagnosztizáltak.

Budapesten kilenc helyszínen találunk adományboltokat.

A briteknél megjelent új változat miatt több ország lezárta határait a szigetországiak előtt.

Szerencsére egyre több gyógyultat tartanak nyilván.

Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában.

Vasárnap este találtak rájuk a XVII. kerületben, emberölést feltételeznek.

Törökországban az elmúlt huszonnégy órában 20 ezer 316 ember szervezetében azonosították a koronavírust.

Sűrűbb téli járatok, ritkul az éjszakai közlekedés az esti kijárási tilalom hatására.

A kormányülés után jelenti be a miniszterelnök, lesz-e egy kis enyhítés.

Negatív koronavírus teszttel, ablakon át vagy éppen távol szeretteiktől, a kórházban töltik a szeretet ünnepét.

Nem adhatnak nekünk rosszabb árut, mint nyugaton.

A Metropol összeszedte, mik a nap legfontosabb történései, hogy változik a BKK menetrend és milyen csodát láthatunk az égbolton.

Az új orchideafaj is azon 156 növény- és gombafaj között van, amelyeket 2020-ban fedeztek fel.
3689
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.