
Példátlan összefogás a földrengés után: több ország is felajánlotta a segítségét Horvátországnak
Pénzzel, ágyakkal, és sátrakkal segítik az országot, ahol három nap alatt három földrengés történt.

Pénzzel, ágyakkal, és sátrakkal segítik az országot, ahol három nap alatt három földrengés történt.

Az új szabályok garantáltan megkönnyítik majd a vásárlók életét. A jótállási jegyet e-mailben, letölthető dokumentumként vagy applikáción keresztül is megkapjuk.

Két robbanás történt és lövéseket adtak le a jemeni Áden repülőterén, amikor az új kormány tagjai megérkeztek - közölték biztonsági tisztségviselők.

Több ház megrongálódott, és legkevesebb öten megsérültek.

A koronavírus jelenleg 191 országban és régióban van jelen.

Megérkezett a budapesti Szent János Kórházba 3000 vakcina szerda délelőtt.

Elképesztően sikeres a 90. életévét betöltő szülinapos fotója.

Az új mutáns törzs, amelyet először a britek azonosítottak, nem veszélyesebb az eddig ismert vírusnál. A vírus új törzse hazánkban még nem jelent meg.

Az előző napinál enyhébb volt, de a magasabb épületekben így is érezni lehetett.

Három napon belül ez volt a harmadik. A földmozgást egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

A rendőrség befejezte a Donáth László elleni nyomozást. A botrány tavaly ősszel robbant ki-

Az Oxford/AstraZeneca-vakcina könnyebben szállítható és tárolható. Nagy-Britanniában az eddig beoltottak száma a 700 ezerhez közelít.

Ma ismét kétezerhez közelít az újonnan regisztráltak száma, így most 319 543 főre nőtt a Magyarországon beazonosított koronavírus fertőzöttek száma.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ha valamire szükségük lesz, jelentkeznek. Szijjártó Péter is felajánlotta Magyarország segítségét a bajban.

Megérkezett a világ egyik legnagyobb szállítmányozással és logisztikával foglalkozó vállalatának Budapest környéki telephelyére az oltóanyag szállítmány.

Az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós elárulta: a vakcina csakis teljesen természetes összetevőkből áll.
3669
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.