
Jó hír! A látássérültek munkavállalását is támogatja a kormány
2021-ben 600 millió forintos támogatási keretösszeg áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a támogatására.

2021-ben 600 millió forintos támogatási keretösszeg áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a támogatására.

A Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike biztonságos, aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos Brüsszelben szerd

Húsz év fegyházra ítélte a 28-as villamoson elkövetett halálos késelés tettesét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben az MTI-vel.

Bige László baloldali milliárdos fia, Bige Zalán apjához hasonlóan kedveli a luxust. Egyik közösségi oldalán közzétett fényképe alapján éppen egy elejtett elefánt mellett pózol.

Két éve egy aukción 75 fontért (32 ezer forintért) kelt el az az antik, fából faragott madár, amelyről kiderült, hogy Boleyn Anna heraldikai jelképe volt.

November 10-től egészen a hónap végéig ismét bajszos BKV Combinók közlekednek a körúton, hogy prosztatarákszűrésre buzdítsanak.

Elgondolkodtató videó készült az úgynevezett „UFO délibábról”, ami egészen olyan, mintha egy ismeretlen eredetű objektum lebegne a vízszint felett.

Több mint 370 köbméter, hozzávetőleg 90 tonna hulladéktól tisztították meg a X. kerületi Terebesi erdő egy újabb részét - közölte a Budapesti Közművek Zrt. szerdán az MTI-vel.

Az úgynevezett delta-plusz variáns a delta variáns variánsa, és Szlovákiában már 8 betegnél is kimutatták. Tízszer gyorsabban terjed, mint elődje.

Kevesebb mint tíz másodperc alatt kiderül, mi az, ami nélkül nem tudsz élni. Ezúttal nem kell agyalni, bízd magad nyugodtan az érzékeidre!

Tűzoltók húztak ki egy busz alól egy gyalogost a főváros I. kerületében a Széna téren, miután szerdán délután elgázolta a jármű - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A koronavírus okozta Covid-19 betegségben haldokló, illetve elhunyt személyek sokkoló fényképeivel próbálja ösztönözni az oltakozást a cseh egészségügyi minisztérium.

Tolmácsolási problémák miatt megszakadt a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben a túlélő koreai utasok meghallgatása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán.

Meglepő videó került fel az internetre, egy családi ház nappalija szörnyű titkot rejtett, amit egy takarítócsapat fedezett fel.

Meghalt egy személyautó utasa, amikor a jármű egy tehergépkocsinak ütközött az M3-as autópályán, Mezőkövesd közelében szerda délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy elsüllyedt hajó roncsánál bukkant fel a rejtélyes, körülbelül kétméteres lény. Izgalmassá vált a Vörös-tenger feltérképezése.
3087
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.