
Brutális mínuszok jönnek, percek alatt több centis hó esik le
Ezen a héten megmutatja az igazi arcát a tél.

Ezen a héten megmutatja az igazi arcát a tél.

Négy autó rohant egymásba Törökbálintnál.

Nyolc hónapos terhesen átment szüleihez a névnapját megünnepelni Bedő-Nagy Szilvia, majd amikor legközelebb felébredt, lélegeztetőgépen volt. Mit sem tudott róla, hogy közben császárral világra hozta kislányát.

Információk szerint az oltáshoz hat város tűzoltóit vezényelték ki.

2 éve alig van felújítási pályázat Budapesten, miközben rengeteg az életveszélyes erkély. Pedig évente történik olyan haláleset, ami az elkorródálódott erkély miatt történik. Az elmúlt két évben azonban a fővárosi kerületek többsége csak veszélyhelyzeti p

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, hogy melyik bérlettípussal nyerhetünk ajándékokat, de kiderül az is, mely kerületekben tartanak ma véradást.

Kedden délelőtt ismét kábellopás miatt volt nehézkes a közlekedés a Keleti pályaudvaron. A szűnni nem akaró vasúti színesfémlopások akár életveszélyes helyzeteket is előidézhetnek.

Bár a mesében Aranyhaj szőke volt, Rin Kambe mégis kiérdemli ezt a nevet 203 centiméteres hajával.

Újabb állatfajt fedeztek fel a panamai esőerdőkben.

2003-ig visszamenőleg évente 500 eurós (178 ezer forintos) kártérítést köteles fizetni az elmarasztalt fél.

Nagy-Britanniában, mikor újranyithattak az éttermek, hatalmas volt a munkaerőhiány, hiszen sok pincér covidos volt, vagy féltek visszatérni az emberek közé.

Első alkalommal vadásztak le egy vadászszezon alatt több mint százezer hódpatkányt, más néven nutriát Németországban.

Rengeteg a rossz állapotú erkély Budapesten, miközben pályázat alig van.

A NASA szerint aggodalomra nincs ok, az égitest bár hatalmas, valószínűleg nem fog világvégét okozni.

Egymás kölcsönös politikai támogatásáról, a magyar-amerikai kapcsolatokról és a migrációról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök valamint Donald Trump volt amerikai elnök tárgyalásán kedd este.

Elon Musk úgy véli az emberiségnek muszáj lesz más bolygókon is kialakítani az életet, ha nem akar végleg kipusztulni.
2978
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.