
Az egyik legveszélyesebb drogot árulta otthonában a magyar férfi - Fotó!
A gyanú szerint legalább egy éven át terítette a kábítószert a halmajugrai férfi.

A gyanú szerint legalább egy éven át terítette a kábítószert a halmajugrai férfi.

Olyasmire bukkant a gabonapehelyben a férfi, amire senki sem számíthat. Amikor azt hitte, ennél gusztustalanabb nem lehet valami, jött a következő megrázkódtatás. Az biztos, hogy soha többet nem eszik még csak hasonló finomságot sem.

Egy horgász lélekjelenlétének köszönhetően nem esett baja a gyereknek, aki nagy valószínűséggel életét vesztette volna, ha a pecás nem jön rá egy másodperc alatt, hogyan menthetné meg.

A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni.

Úgy tűnik, akadnak olyanok is, akik inkább a balhézást választják, ahelyett, hogy örülnének az újraindításnak.

Szombaton már több budapesti fürdő is fogadta a vendégeket, amiknek láthatóan sokan örülnek.

Egy óriási razzia keretein belül, Sopronban és Zalában, egy nemzetközi kábítószer-kereskedő bandát számoltak fel az egyenruhások.

Mint kiderült, mind a menyasszony, mind a vőlegény előtt titkolóztak szüleik, és végül az esküvőn buktak le. Az egész eseménylavina a lány kezén lévő anyajeggyel kezdődött.

A munka ünnepén sem pihen a miniszterelnök, aki a 4 millió beoltott után újabb célt tűzött ki.

Miután hazánkban már 4 millió embert beoltottak, május 1-jén megnyitotta kapuját a budapesti állatkert is. Ennek örömére számos család úgy döntött, meglátogatják a városligeti intézmény rég nem látott lakóit.

A besurranó előbb kirámolta a kiszemelt lakást, majd „átsétált” a szomszédba is.

Százhuszonöt éve, 1896. május 2-án, Budapesten a millenniumi ünnepségek tetőpontján adták át az európai kontinens első, a világ második földalatti vasútvonalát.

A pénteki oltási programnak köszönhetően, a beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta.

Borzalmas állapotok uralkodnak Indiában, ahol már 18 762 976 fertőzöttet és 208 330 halálos áldozatot jegyeztek fel eddig.

A holtan talált férfi ügyében súlyos testi sértés kísérlet miatt folytatódik az eljárás. A két gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A következő hetekben régóta várt új európai és magyar művészfilmekkel és friss fesztiváldíjas különlegességekkel várják a mozirajongókat.
2924
3489
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.