
Durva fordulat, jégeső, zivatar hozza a változást
Pénteken még több megyében van érvényben 1-es fokozatú figyelmeztetés.

Pénteken még több megyében van érvényben 1-es fokozatú figyelmeztetés.

Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettese - közölte az MTVA az MTI-vel.

Az Örs vezér terén összeverődött kolduscsapatok zaklatják az arra járókat.

Augusztus elsején, vasárnap elkezdődött a legidősebbek harmadik körös oltása Budapesten is. Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét.

Szigorú járványügyi szabályok mellett szervezik meg idén a gólyatáborokat.

Ellepték az Örs vezér terét az ittas és bedrogozott kéregetők, akik nemcsak óriási koszt hagynak maguk után, de még szervezetten is „dolgoznak„ össze.

Még kora este is több helyszínen dolgoztak a tűzoltók a heves zivatarok okozta károk miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az óbabiloni táblát valószínűleg a püthagoraszi számhármasokkal történő számításokra használták Püthagorasz előtt legalább ezer évvel.

A szerbiai Magyarbóly lakói is döbbenten álltak a templom előtt, azt találgatták, hogy történhetett a furcsa eset.

Az egyiknél még kés is volt egyszer, de elhajtottam - mondta el a Metropolnak Zoltán az Örs vezér terén, ahol manapság utasként is megrázó végigsétálni.

Az országban az új fertőzöttek többsége a nyaralásból hazatérők közül kerül ki, az esetszámok napról napra növekszik.

Észak-Korea nyomásgyakorlásként figyelmeztette Dél-Koreát, hogy figyeljen oda, hogyan tartja meg az Egyesült Államokkal közös újabb hadgyakorlatát.

Sosem látott, négy napos fesztiválra vár Budapest minden magyart a nemzeti ünnepen, éhen és szomjan biztosan nem marad senki.

Hazánkat egy hidegfront éri el, ami széllel és zivatarral érkezik.

Napokon át keresték az eltűnt Tara Stroziert, akinek a holttestére végül egy tó mélyén találtak rá a rendőrök.

Elsőként a pesti hídfő egyik oroszlánját emelték le, a másikat a következő napokban, a budai hídfőn állókat pedig augusztus második felében viszik el.
2838
3569
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.