
Drámai részletek: Balázs Béla-díjas filmrendező halt meg a Margit körúti lakástűzben
A 73 éves rendező egyedül volt otthon, párja az interneten üzent a szomszédoknak, hogy mentsék ki, de hiába.

A 73 éves rendező egyedül volt otthon, párja az interneten üzent a szomszédoknak, hogy mentsék ki, de hiába.

Sorsfordító felfedezéssel álltak elő a tudósok: élhető bolygókat találtak az univerzumban – néhány éven belül az is kiderül, lakják-e már őket.

A korábbi menedzser most először magyarázatot adott arra, hogy a német pilóta családja miért közösítette ki őt.

Holttestet találtak a Tiszában Tiszabecsnél még július 2-án, a rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához.

Folyamatosan magas szinten van a parlagfű virágporának koncentrációja, a szénanátha tünetei megtévesztően hasonlítanak a koronavírus delta variánsáéra.

Sirhan Sirhan az 1968-as elnökválasztási kampányban ölte meg Robert F. Kennedy demokrata szenátort, az öt évvel korábban merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy öccsét.

Orbán Viktor Rómában megbeszélést folytatott Giorgia Melonival, az olasz Fratelli d'Italia párt elnökével.

Orbán Viktor miniszterelnök a keresztény politizálás lehetőségeiről szóló találkozón vesz részt Rómában a hétvégén, onnan posztolt egy különleges fotót.

Percy és Mabel életük egyik legszebb napján vannak túl, hiszen szerelmük papíron is beteljesedett.

Illegális bevándorlókat bújtatott erzsébetvárosi lakásában egy egyiptomi állampolgár, a férfit embercsempészés gyanúja miatt őrizetbe vették.

A 26 éves Bense Arnoldot a családja mellett az egész hazai labdarúgó-társadalom gyászolja.

Elképesztő vádakat hozott fel a 2007-ben eltűnt Maddie McCann szüleivel szemben a nyomozás egykori vezetője. A közvélemény egészen felháborodott az újabb hamis vádak miatt.

Tűz keletkezett péntek éjjel Budapest II. kerületében, egy Margit körúti lakásban. A tűzben egy ember meghalt.

A polgárőrök a tanévkezdéstől fokozottan ellenőrzik az iskolák és óvodák környékét a reggeli és a délutáni órákban - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Azok is védettséghez juthatnak mostantól, akiket eddig nem tudtak oltani.

Megjelentek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai, az Oktatási Hivatal (OH) SMS-ben értesíti a jelentkezőket a döntésről.
2813
3573
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.