
Egy furcsa szerelmes történet kezdete? Ezt tetoválták a nő fenekére – Fotó
Hol vagy Daniel Ford?

Hol vagy Daniel Ford?

Hiába kerestük, többször is csak kinyomta a telefont Hadházy Ákos, aki korábban rengeteget beszélt a zuglói baloldali korrupcióról. Az ellenzéki politikus tavaly az előválasztáson még azzal kampányolt, hogy „megtisztítja” Zuglót a baloldali korrupciótól,

Átköltöztek a Budapest belső pályaudvarain működő segítőpontok a BOK Csarnokba, ahol minden eddiginél jobb ellátást tudnak nyújtani a háború elől menekülőknek.

A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb tudnivalóit. Kiderül egyebek mellett az is, hogy milyen nagy esemény döntőjének ad helyszínt Budapest, és hogy minek van a világnapja.

Megkezdődött hétfőn a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának beadása az időseknek és az egészségi okokból veszélyeztetett lakossági csoportoknak Angliában.

Veszélyes javaslatok vannak az asztalon - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után.

A csomádi balesetben életét vesztette a vétlen autó egyik utasa, míg a vétkes sofőr vérében drogot találtak. Ő könnyű sérüléseket szenvedett csak.

Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot „szélsőségesnek” minősítette.

Újra kell utalni a pénzt több volt Sberbankos ügyfél számára.

Bár a felesége elmenekült, a férfi nem hagyta magára legjobb négylábú barátját, és napokig nem mozdultak el egymás mellől két méterre sem.

Svédország otthont ad egy hatalmas madárbarát épületnek, aminek köszönhetően az emberek néhány centiről csodálhatják az állatokat.

Kábítószer hatása alatt vezetett a Csomádnál vasárnap halálos baleset okozó férfi, aki miatt meghalt Tamás Ibolya, a Bp. Spartacus, majd az UTE versenyzője.

A Metropol munkatársa a helyszínen várta be az első olyan vonatot, ami Kőbánya felsőn állt meg az Ukrajnából menekült emberekkel, akiket buszokkal szállítanak tovább a BOK Csarnokba.

Kábítószer hatása alatt vezetett a Csomádnál vasárnap halálos baleset okozó férfi, emiatt őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép hétfőn a dél-kínai Kuanghszi tartományban, több mint 130 utassal a fedélzetén - jelentette több kínai állami sajtóforrás.

Torlódik a forgalom az M0-son Rákospalotánál.
2685
3759
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.