
A kormány jövőre bevezeti a munkáshitelt
A lehetőséggel azok élhetnek, akik nem jogosultak a tanulóhitelekre.

A lehetőséggel azok élhetnek, akik nem jogosultak a tanulóhitelekre.

A 14 éves lányt már a rendőrség is keresi.

Újraválaszthatják azt a megbízott intézményvezetőt Ferencvárosban, aki úgy gyakorolta igazgatói munkáját, hogy eddig sem tudta igazolni szakirányú minősítését és vezetői tapasztalatát.

Több fontos téma is terítékre került a csütörtöki Kormányinfón.

Magyar Pétert szexuális kényszerítés miatt feljelentették, az ellene valló nőt Debrecenben tanúként hallgatták ki.

Egy tudós leleplezte a több évszázados rejtélyt.

Van, aki sötétedés után már ki sem mer menni otthonról.

Fontos kérdésekben hallgat a Tisza Párt elnöke.

A 12 éves gyermek a születésnapját ünnepelte a hajóúton.

A miniszterelnök főtanácsadója is felszólalt a sérült gyermekek napján.

Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

A perverz férfi miatt aggódnak a környéken élők.

Van, aki már ma megkapja a nyugdíját!

Így köszönt be hétvégére a késő őszi időjárás.

Az anya sosem dolgozta fel két másik gyermeke korábbi elvesztését.

Felgyorsultak az események Budapesten. Még mindig nem tudni, hogyan fogja kormányozni a várost Karácsony Gergely, akinek nincs többsége a közgyűlésben.
1006
3578
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.