
Minden hiszti és fáklyás menet ellenére a főváros fejlesztését is folytatja a kormány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA kormány garantálta minden fővárosi dolgozó fizetését és azt is, hogy zökkenőmentesen járjon a BKV.
„Karácsony a budapestieket és a főváros dolgozóit hergeli, miközben tudja, hogy hazudik” – írja legfrissebb bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.

Szentkirályi Alexandra: De nézzük az egyszerű tényeket
A kormány rendeletben feketén-fehéren garantálta minden fővárosi dolgozó fizetését és azt is, hogy zökkenőmentesen járjon a BKV, minden más közszolgáltatással együtt akkor is, ha ez Karácsonynak nem megy, és a város a földbe áll. Mint ahogy törvényben meghatározott forrásait is megkapja majd a főváros, ahogy ez mindig is volt. És persze minden hiszti és fáklyás menet ellenére a főváros fejlesztését is folytatja a kormány, mert Budapest a nemzet fővárosa. Karácsonynak az a baja, hogy a Budapest Brand-botrányban kiderült, hogy mi a módszer, amivel a kasszát fosztogatják Budapesten, és hogy folyik el a fővárosiak pénze a város cégeiből. Hogy ennek vége, és erre nem kapnak majd pénzeket, az persze nagyon fáj a városházi pénzszivattyúnak, de ezért a budapesti dolgozók fizetésével fenyegetőzni több mint aljasság, mert ezek az emberek azt hiszik, hogy a főpolgármester igazat mond. Holott csak rajtuk keresztül akar pénzt kicsikarni a pénzszivattyú újraindítására
– írta Szentkirályi Alexandra, hozzátéve Karácsony Gergelyről: „Sok az éhes száj Karácsony körül, és a nyakukon a kampány…”
Top hírek


Orbán Viktor nehéz időkről beszélt - Videó

Orbán Viktor csúnyán rendbe tette a tiszás rágalmazókat – Videó
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre