
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
Czeiner Katalin és Sáfrány József élménybeszámolóját hallgathatják meg az érdeklődők.
„Az etiópiai Omo völgyben tett látogatásunk során olyan területre utaztunk, ahol az etióp törzsek ősi hagyományai élnek, és a modern világ hatásai csak alig érezhetők. Az ottani népeket, mint például a Hamar, Bodi, Banna, Mursi, Karo, Daasanach sajátos kultúra, életmód és szokások jellemzik. Az őslakosok közvetlen kapcsolatban élnek a természettel. Az esős évszak után voltunk, így láttunk zöldellő hegyeket, de a folyók nagy része már kiszáradt, így a vízhez jutás nehézséget jelent az ott élőknek. A törzsek közötti konfliktusok is a víz és a megfelelő legelő hiányára vezethető vissza. Az utazásunk során, ha csak felületesen is, de betekintést nyertünk az egyes közösségek mindennapjaiba.”
Időpont: március 20., 18 óra
Helysín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár (Budapest, I. kerület, Attila út 93.)
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre