
Ezt már nem lehet bírni, teljesen megőrült az időjárás
Kis felmelegedésre számíthatunk.
Térképen mutatjuk, hol kell felkészülni!
Az éjszaka képződött köd kedden csak lassan szűnik meg, a látási viszonyok az ország nagy részén kimondottan rosszak lesznek, emiatt a HungaroMet 9 vármegyére hirdetett elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a helyeken a köd miatt 6 órát meghaladóan is csak alig pár száz méter lehet a látótávolság.

Ugyanakkor délelőttől kezdve északnyugat felől beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat, de olyan jelentős mennyiségre, mint a múlt év végén, nem kell számítani. A délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 11 fok között alakul. A hajnali órákban általában –1 és +3 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

A Köpönyeg orvosmeteorológusa szerint gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. Ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, és az epilepsziás rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei felerősödhetnek. Érdemes a légúti megbetegedések veszélyére is odafigyelni, mert azokat ráadásul nem könnyű megkülönböztetni egyes komolyabb betegségtől.

Kis felmelegedésre számíthatunk.

Ónos eső jön. Hat vármegyére is riasztást adtak ki

Havazás, hófúvás és mínusz fokok uralkodnak a hétvégén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.