
Végre egy zseniális megoldás a fogzásra
Erről minden gazdinak tudnia kell!
Nagyszerű megoldást talált egy TikToker a kölyökkutyák fogzási időszakának könnyebb átvészelésére. Bár a fogzás a kölyökkutyák fejlődésének természetes szakasza – egészen féléves korig, nagy kihívást jelenthet a gazdiknak.

Íme, a fogas megoldás!
A kölyökkutyusoknak 3–6 hetes korukban nőnek először tejfogaik, majd három hónapos kor körül kezdik elveszíteni ezeket, helyükre pedig maradandó fogak érkeznek. Ez az időszak egészen fél éves korig, sőt, sokszor egyéves korig is eltarthat. A kutyus ilyenkor szívesen rágcsál meg mindent, ami a szájába kerül, s ennek bizony könnyen a gazdi bútorai látják kárát.
Egy TikTok-felhasználó azonban zseniális ötletet osztott meg, miszerint tegyünk egy nedves törölközőt a fagyasztóba, majd amikor megkeményedett, adjuk oda a kölyökkutyusunknak. A hideg anyag azonnal megnyugtatja az irritált ínyt, és lefoglalja a kutyust. A videón látszik, ahogy a kiskutya boldogan sétál a szájában a törölközővel, csóválva a farkát – írja a brit Express.
További fogzási tippek:
1. Mozgassuk meg a kölyköt! – A rágás sokszor unalomból fakad, ezért fontos a napi játék, séta és tréning!
2. Adjunk fogzási játékokat! – Speciális rágókák masszírozzák az ínyt, egyesek akár fagyaszthatók is!
3. Hideg finomságok – Egy-egy fagyasztott répa vagy más zöldség, nem csak tökéletesen hűsíti a kölykök ínyét, de a fogak egészségének is jót tesz!
4. Forduljunk állatorvoshoz! – Ha a fájdalom túl erősnek tűnik, vagy a kutya szokatlanul viselkedik, érdemes felkeresni az állatorvost.
Visszatérve az egyszerű törölközős trükkhöz, ez a módszer olcsó, biztonságos és hatékony, amely sok gazdinak jelenthet megkönnyebbülést ebben a nehéz időszakban.
További fogzási tippekért kattints az alábbi TikTok videóra!
Top hírek


Szakértők figyelmeztetnek: a bélbarátnak hitt italok valójában károsak az egészségre!
Ezekre érdemes tudatosan figyelni, ha jót akarsz magadnak.

Ennek a három csillagjegynek február a megújulás hónapja lesz
Ezeknek a csillagjegyeknek jött el az idő a megújulásra.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre