
Beleharapott egy barackba a 7 éves lány az iskolában, az egész élete megváltozott
Súlyos allergiái miatt nem eszik gyümölcsöt és zöldséget.
Ez vár ma a csillagjegyekre.
A Nap és a Vénusz az ön jegyében áll együtt. Ez nagyon kedvező hatással van önre: jókedvet, szépséget hoz a napba. Most bármibe is kezd, azt gördülékenyen és simán teszi. Arra viszont figyeljen, hogy ne menjen bele elméleti vitákba.
Bármennyire is ügyesen tudja meggyőzni a környezetét, most mégsem kellene ráerőltetni semmit sem a többiekre. Meghozott egy döntést, amit nagylelkűen ajánljon fel mindenkinek, de nyomást nem szabad helyezni rájuk ennek érdekében.
A Vénusz és a Nap együttállása egy szuper alkalom, hogy olyan terveket fogalmazzon meg, amiket eddig nem mert. Óriási energiák segítik ebben. Érdemes lehet az ötleteiről a barátoknak, a családnak is mesélni.
Vasárnap megoszthatja az ismereteit, a tapasztalatokat valakivel, ami önnek is jó visszacsatolást, megerősítést jelent. Látja ugyanis, hogy amit tud, az másnak is milyen jól jöhet. A másik pedig hálás lesz az információkért.
Tűz jelben áll együtt a Nap és a Vénusz, ami izgalmat hoz az életébe. Akár már délelőtt is történhet valami váratlan, ami ugyanakkor pozitív és vicces is. Egy ismerősről pedig nagyon érdekes híreket hall, amelyek megragadják a fantáziáját.
Vasárnap még a Bak jelében jár a Hold, és komoly segítséget, támogatást kaphat valakitől. Az is lehet, hogy ön nyújtja a másiknak ugyanezt, de az biztos, hogy ennek hatására elmélyül a kapcsolata az illetővel. Új barátság is kezdetét veheti ezen napon.
Az ön uralkodó bolygója a Vénusz, ami most együtt áll a Nappal a tűz elemű Kos jelében. Ettől átjárja minden porcikáját a vidámság és a pozitív energia, amit arra használhat fel, amire csak akarja. Például erőt adhat a környezetében valakinek azzal a kisugárzással, ami most önből árad.
A mai kedvező bolygóállásoknak köszönhetően elhatározásra jut valamiben, és már nem sokat kell várni rá, hogy meg is valósíthassa. Talán már a jövő héten eljön a megfelelő alkalom… Addig legyen türelmes!
A mai tüzes energiáktól nagyon is elemében érzi magát. Magabiztos, határozott és erős, és ezt a környezete is megérzi. Sokat számít, hogyan viselkedik, milyen példát mutat ma, mert van egy fontos ügy, amiben számítanak önre.
Valakivel vasárnap egészen másképpen alakulhat a viszonya, mint azt előre gondolta. Valószínűleg egy kellemes meglepetés vár önre, és ma kiderülhet, hogy az illető sokkal jobb véleménnyel van önről, mint hitte.
A Nap és a Vénusz együttállása jelezhet túlzásokat. Ügyeljen az arányokra egy ismerősével kapcsolatban, mert talán kezdenek önök közt elcsúszni a dolgok valamelyik irányba. Fontos, hogy egyensúlyban legyen, mennyit ad, és mennyit kap ettől a kapcsolattól.
A Nap és a Vénusz együttállása elképesztő energiákat hoz. Használja azt az erőt, ami a rendelkezésére áll, hogy változtasson a dolgok menetén! Motivált, és elképesztő jól működnek most az ösztönei, az intuíciója! Keresztül tudja vinni az akaratát.
Súlyos allergiái miatt nem eszik gyümölcsöt és zöldséget.
Ezek az ajándékok igazi telitalálatok lesznek!
Hajlamosak lehetünk gondolkodás nélkül rásütni másokra a manipulatív jelzőt, miközben életünk során legalább egyszer mi magunk is élünk ezzel a módszerrel kisebb-nagyobb céljaink elérése érdekében. A manipuláció különféle aspektusait szakértőnk segítségével térképezzük fel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre