
Te is köztük vagy? Ők azok, akiket gazdaggá tesznek a csillagok – a főboszorkány pénzesőt ígér
Merj nagyot álmodni a következő hetekben, mert Szegedi Erika szerint minden vágyad valóra fog válni! Az univerzum kegyes lesz azokhoz, akiben lesz elég bátorság, hogy a tettek mezejére lépjenek.
Az idei év a megvalósítás éve Szegedi Erika Európa és Magyarország főboszorkánya szerint. A következő hetekben be fog érni az egész éves munka, és végre szerencsét, sikert és gazdagságot ígérnek a csillagok.

Akinek vannak tervei és céljai, azt felkarolják az angyalok és az univerzum is pozitív energiákat küld számára a megvalósításhoz. Most érdemes munkahelyet váltani, majd rögtön több energiát fektetni a munkába, mert az álmok most valósággá válnak
– mondja biztatóan Szegedi Erika, aki úgy véli, hogy eljött az idő, mikor a többség számára véget ér a negatív időszak.
Oroszlán
Számukra elérkezett a megvalósítás időszaka. A tervekből és az álmokból végre valóság lesz. Nekik érdemes most új dolgokba is belekezdeniük, mert siker fogja koronázni az útjukat.
Mérleg
Az utóbbi időben úgy érzik, hogy el vannak átkozva. Sajnos még mindig nem lélegezhetnek fel, de tartsanak ki, mert minden rossznak egyszer vége lesz!
Skorpió
Most érdemes új vállalkozásba belefogniuk, mert a szerencse melléjük áll. Ha új munkán törik a fejüket, akkor ne halogassák, mert bármihez nyúlnak, arannyá válik!
Nyilas
Túlzottan érzékenyek, ez pedig a munkahelyükre és a pénzügyeikre is kihat. Szeretnének végre anyagi stabilitást az életükben, de ez nem most fog megvalósulni.
Szűz
A pénzügyeikben pozitív fordulat várható, de ne kockáztassanak, mert a szerencse elpártol tőlük. Inkább a munkájukra koncentráljanak, mert abban sikeresek lesznek.
Bak
Bármibe is kezdenek a következő hetekben, nagy esély van rá, hogy elvérezzen a próbálkozásuk. Nekik érdemes a már meglévő dolgokra koncentrálniuk, mert abból tudnak csak profitálni.
Vízöntő
Szeretnek nagy lábon élni, de ezt most ne tegyék meg! Számukra nem sok jót ígérnek a csillagok a következő időszakban. De ne keseredjenek el, mert nem tart sokáig ez a negatív hullám.
Halak
Hamisság mutatkozik körülöttük. A már meglévő munkahelyre és vállalkozásra kell koncentrálniuk, nem pedig az új dolgokra.
Kos
Annak ellenére, hogy önfejűek, mégis sikert sikerre halmoznak most! A szerencse is melléjük szegődik, így a kockázatosabb lehetőségeket is érdemes bevállalniuk.
Bika
A stabilitás fogja jellemezni a következő időszakot. Nem érdemes új dolgokon törniük a fejüket, fektessenek inkább nagyobb energiát a jelenlegi munkájukba.
Ikrek
Elérkeztek a sikerhez vezető út végére. Végre beérik az a sok munka, amit az elmúlt időszakban befektettek.
Rák
Sajnos az anyagi helyzetük nem lesz túl sikeres, és ebben most sem várható nagy változás. Készüljenek fel arra, hogy nehéz idők következnek.
Top hírek


Nehezen megy az alvás 50 felett? 5+1 meglepő tipp álmot hoz a szemedre
Még a délutáni szunyókálás is segít!

Pál Feri szerint ezért nem tudunk nemet mondani
Ezt az előadást semmiképpen se hagyd ki!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre