
Semmi sem sikerül? Ez az égi jelenség keseríti meg az életed augusztus közepéig
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Amit benne talált, abban nem volt köszönet.
Már jó ideje tanúi lehetünk a zsugorflációnak nevezett burkolt áremelésnek, amikor a termékek maguk nem drágulnak ugyan, viszont csökken a megszokott kiszerelésbe töltött mennyiségük.
A vásárlók által leginkább észlelt méretcsökkenések közé olyan termékek tartoznak, mint a joghurtok, a csokoládé és más édességek, meg a ropogtatnivalók. Legutóbb azonban az egyik vevő azzal szembesült, miután kibontotta kedvenc csipszét, hogy a zacskó nagy része levegővel volt tele, csak az alján lifegett félmaréknyi rágcsa – szúrta ki a Mirror.
Összesen 12 chipset számoltam, beleértve a törött darabokat is
– panaszolta el közösségi oldalán a csalódott vásárló, aki megfogadta, hogy többé nem vesz ilyent.
Bejegyzését több mint egymillióan nézték meg, és mások is felháborodtak.
Ezt csinálják ahelyett, hogy felemelnék az árat. Azt hiszik, hogy így nem vesszük észre?
– akadt ki egy hozzászóló.
Jó lenne, ha senki nem vásárolná azokat a márkákat, amelyeknek a méretéből ilyen alattomos módon lefaragnak. Akkor ráfaragnának ezek a csalók
– tette hozzá egy másik.
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Emma Mendelssohn története igazi életleckét ad mindenkinek.
Harminc éven át tanulmányozták az elhunyt embereket adatait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.