
Furcsa szokással védhető ki a koronavírus, ennek sokan örülnek majd!
A mértékletes kávéfogyasztásnak számos előnye van, és úgy látszik, hogy a kutatók újabb meggyőző érvet találtak mellette!
A legfrissebb kutatások szerint a kávéfogyasztás csökkenti a koronavírus kialakulásának kockázatát, ami minden vizsgált variánsnál beigazolódott. A kávé fertőzés kockázatát csökkentő mechanizmusai azonban még további megfigyeléseket igényelnek.

Az új laborvizsgálat eredményei szerint a kávé gátolja a koronavírus sejtekbe jutását. Mint kiderült, a kávé megakadályozza a vírus tüskefehérjéjének kötődését az ACE2 nevű emberi receptorhoz. A jó hír, hogy ezt napi 1-2 csésze kávé fogyasztásával el lehet érni, akár instant formában is, és a koffeinmentes ital is kifejti jótékony hatását. Ez utóbbi azt is jelzi, hogy a hatás nem a koffeinhez köthető, hanem a kávéban megtalálható, antioxidáns hatásáról ismert klorogénsavhoz és más fenolszármazékokhoz. Az olyan kávéhoz fogyasztott ízesítők, mint a tejszín, nem játszanak szerepet a jótékony hatás tekintetében.
A megfigyelések egybevágnak a korábbi kutatásokkal, miszerint a kávéfogyasztók megfertőződési kockázata 10 százalékkal kisebb, mint a nem kávézóké.
Top hírek


Szakértők figyelmeztetnek: a bélbarátnak hitt italok valójában károsak az egészségre!
Ezekre érdemes tudatosan figyelni, ha jót akarsz magadnak.

Ennek a három csillagjegynek február a megújulás hónapja lesz
Ezeknek a csillagjegyeknek jött el az idő a megújulásra.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre