Járványszerűen terjed a rövidlátás: mit tehetünk ellene?





Világszerte egyre több fiatalt érint a rövidlátás. De vajon mi okozza ezt és mi lehet a megoldás, hogy a következő generáció esetében ne legyen így?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.16.
Módosítva: 2023.10.16.
távoli látás megelőzés rövidlátás arány gyerek életmód

A fiatalok éleslátását az elmúlt években a társadalmi és technológiai változások befolyásolták. Nem véletlen, hogy az 1992 és 2005 között született gyerekeket digitális bennszülöttek generációjaként emlegetik, akiknél minden eddiginél magasabb a rövidlátás aránya – írja a Fanny magazin.

Fotó: Sensay

Mit kell tudnunk róla?

A rövidlátás olyan látászavar, amely a távoli látást érinti. Ez a szem refrakciós hibája, amikor a távoli tárgyak homályosan láthatók, míg a közeliek élesen. Korábban szinte kizárólag örökletes panaszként jelent meg, és iskoláskorban alakult ki. 18 éves korig folyamatosan romlás volt megfigyelhető, amíg a szemgolyó növekedett. Mostanra azonban egyértelműen kijelenthető, hogy más környezeti és társadalmi tényezők is elősegíthetik e kórkép kialakulását. Ma már 10-ből 6 fiatal rövidlátó. A WHO ezt a látászavart pandémiának nevezte, amely a jövőben növekedni fog.

 

Mi az oka?

A digitális bennszülötteknél jóval magasabb a rövidlátás aránya: a 2000 és 2005 között született fiatalok már fél dioptriával rosszabbul látnak, mint az előző generáció azonos korú fiataljai. A szakértők a rövidlátók számának növekedését a képernyős elektronikus eszközök használatára összpontosító napi órák számának növekedésével hozzák összefüggésbe, mindez tovább növeli a mozgásszegény életmódot is. Becslések szerint a fiatalok naponta 4-8 órán keresztül használják a mobiltelefont, és 2-4 órán keresztül a számítógépet. Ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a mobiltelefonok, táblagépek, videójátékok, számítógépek használata negatív hatással van a látásunkra, különösen a távoli látásra. De nemcsak a sok kütyühasználat okolható a járványszerű panaszért, hanem a kevés szabadban töltött idő is. Azok a gyerekek, akik kevés időt töltenek természetes fényben és kevés távoli tárgyat néznek, nagyobb eséllyel válnak rövidlátóvá. A kültéri tevékenységek, például a játék, sport vagy kirándulás jelentősen serkenthetik a távoli látást. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy egyre többen végeznek számítógépes munkát, ezért hosszú ideig kell közelre nézni, ez pedig szintén növelheti a rövidlátás kialakulásának esélyét.

 

Milyen kockázatokkal jár?

A rövidlátás olyan kórkép, amely más, súlyosabb látást veszélyeztető szövődmények kialakulásához vezethet, mint például szürke hályog, zöld hályog és makuladegeneráció, szélsőséges esetben pedig retinaszakadás vagy leválás. Tanulmányok kimutatták, hogy a 8 dioptriánál nagyobb, azaz súlyos rövidlátásban szenvedő betegek 40 százalékánál felnőttkorban retinális rendellenesség léphet fel.

A rövidlátás megelőzésére a szakértők olyan intézkedéseket javasolnak, mint például a képernyős elektronikus eszközök napi óraszámának csökkentése és mindenképpen növelni kell a szabadtéri tevékenységek napi óraszámát.

 

Szemüveg vagy műtét?

A rövidlátás korrigálására optikai kezelésekkel lehetséges. Ilyen a szemüveg, kontaktlencse, a gyerekeknél a szemtest megnyúlási folyamatát lassító atropin hatóanyagú szemcsepp, az ortokeratológia és refraktív műtét. Mindazonáltal a műtét nem védi meg a rövidlátó szemet, ezért rendszeres ellenőrzésekre van szükség a kapcsolódó kórképek elkerülése érdekében. Az ortokeratológia egy, csak éjjelre felhelyezett speciális kontaktlencse, amely megakadályozza a szaruhártya alakjának megváltozását, és kialakítja a nappali éleslátást. Az Ortok lencsék a rövidlátás növekedésének lassítására szolgálnak, és átlagosan 45 százalékkal csökkenthetik a látászavar kialakulását.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás