
Sokan próbálnak spórolni, de amit ez a nő csinál, az minden képzeletet felülmúl
Így oldotta meg az anyagi gondokat.
Ennek a csillagjegynek most még a véletlen is kezére játszik, mert olyan dolgok derülnek ki, amikről eddig nem sok tudomása volt.
Kos (03. 21. – 04. 20.)
Ha valamit el akar érni, azért egyedül kell megharcolnia. Külső segítségre ne nagyon számítson a következő időszakban. Mert lehet, hogy szép számmal lesznek ajánlkozók, de amikor tettekre kerül a sor, mind köddé válnak. Szerencsére önben megvan az erő ahhoz, hogy egyedül is célt érjen.
Bika (04. 21. – 05. 20.)
A változás lehetősége már ott van a levegőben, és bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Nyitott füllel, nyitott szemmel kell járnia a világban, hogy azonnal lecsaphasson a jó üzletre, az ideális állásra. Ám ez a nap még az információgyűjtésé legyen.
Ikrek (05. 21. – 06. 21.)
A Hold és a Merkúr együtt áll, ennek hatására könnyebben megéli az érzéseit, ami jó hatással lehet mindenfajta kapcsolatára. Veszélyt jelent ugyanakkor, hogy a gondolkodása most nélkülözi az objektivitást. Ne hozzon fontos döntéseket!
Rák (06. 22. – 07. 22.)
Mindenkinek a gondját-baját magára veszi. Ez még nem volna baj. De minden problémát annyira magáénak érez, hogy szinte belebetegszik. Ráadásul nem biztos, hogy azzal tesz jót a környezetének, hogyha helyettük gondolkodik, cselekszik...
Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)
A társaság igazi középpontja lehet. Azért legyen óvatos, ne hajszolja se az élvezeteket, se a sikert, mert a saját bőrén tapasztalja majd, mit jelent a közmondás: aki sokat markol, keveset fog.
Szűz (08. 23. – 09. 22.)
A Hold és a Merkúr együttállása a szokásosnál is érzékenyebbé teszi. Könnyen megbántódik, és ott is támadást lát, ahol csak figyelmetlenség van. Ugyanakkor viszont igazán tudja értékelni a romantikát, a kedves gesztusokat.
Mérleg (09. 23. – 10. 22.)
Összejöttek azok a tennivalók, amiket az elmúlt hetekben az ünnepi készülődés miatt csak görgetett maga előtt. Most a határidők (és a főnök dörgedelmes figyelmeztetése) miatt kapkodni kénytelen. Ügyesen ellavíroz mindig, most is így lesz, ne aggódjon!
Skorpió (10. 23. – 11. 22.)
A véletlen a kezére játszik, mert olyan dolgok derülnek ki, amikről eddig nem sok tudomása volt. Így viszont könnyen válthat taktikát, és ha ügyesen keveri a kártyákat, elérheti, amire vágyik, magánéleti és munkahelyi vonalon egyaránt.
Nyilas (11. 23. – 12. 21.)
Nagy dolgokra ne számítson, most a rutinfeladatok sorozata, vagy a jövő tervek előkészítése van napirenden. Ha idő előtt belekezd egy nagyobb munkába, nem sok szerencsével jár. És túl sok energiát pazarol arra, hogy olyan emberek szimpátiáját nyerje meg, akik irigységből a vesztét akarják.
Bak (12. 22. – 01. 20.)
Ahhoz, hogy mindennel végezni tudjon, magas fordulatszámra kell kapcsolnia. Mivel minden Bak dühös, ha sürgetik, ezt csak azzal tudja megelőzni, ha nem vállal erején felül.
Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)
A Hold már a Vízöntő jegyébe lépett. Szinte minden akadályt könnyedén le tud győzni ma. Persze, csak akkor, ha a jövőt építi és nem a múlton kesereg. A korábbi félreértések tisztázására ugyanis alkalmatlan ez az időszak.
Halak (02. 19. – 03. 20.)
Jó volna, ha mindenben a jót keresné, és derűs gondolatokkal bástyázná körül magát. A tél vége ugyanis minden évben rossz hatással van a hangulatára. Ha nem is depressziós, de semmi nem tudja lelkesíteni.
Így oldotta meg az anyagi gondokat.
Debreczeni Dóra boszorkány megmutatja a titkos összetevőket.
A Halak párkapcsolata javul, a Bikára kedvező alkalom vár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre