
Hallgasd meg, hogy szól a Kárpát-medence és a Balkán népzenei öröksége együtt
A Borbély produkció február 26-án, 17 órai kezdettel ad koncertet, melynek meghallgatása becsületkasszás.

A Borbély produkció február 26-án, 17 órai kezdettel ad koncertet, melynek meghallgatása becsületkasszás.

Szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő showban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Széki Attila két különleges szerelésben mutatta meg magát.

Nagyon sok tehetség bemutatkozott már A Dal 2021-ben, de még nem hallottuk a győztest - mondta Nagy Feró, a Duna Televízión szombatonként látható műsorában.
Ma este lesz A Dal 2021 második válogatója. A Duna Televízió nézői újabb tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

A DAL színpadán az a két tehetséges fiatal énekeli majd a már több mint 1 millió megtekintést elért Drága Hazám című dalt, akik 2020 márciusában az Európa 2020 című közös dalukkal robbantották fel az internetet.

Bob Rocknak nyomós oka volt.

December 31-én, 20 órától ingyenes szilveszteri koncertközvetítést nézhetnek meg az érdeklődők az Opus Jazz Clubból.

Különleges ünnepi meglepetéssel jelentkezik Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és további közkedvelt musical színészek.

A Mandoki Soulmates frontembere a Grammy-díjas Al Di Meolával, Randy Breckerrel, Cory Hendryvel és Richard Bonaval munkálkodott a lemezen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
