
A legmenőbb templom! Legókosárral kereszteltek meg egy kisfiút – Fotó!
Az Úr házában nem ez volt az egyetlen legótémájú tárgy.
Az Úr házában nem ez volt az egyetlen legótémájú tárgy.
Több százezer legókockából épített oroszlánt helyeztek el a Clark Ádám téren csütörtök reggel, ami ráadásul pont ugyanakkora, mint az eredeti kőoroszlán.
Az eseményt a Kőrösi Kulturális Központban tartják.
Az ötlet Ledniczky Tünde fejéből pattant ki, aki erről a Metropolnak is mesélt.
Két gyermek anyukája vagyok, hétköznapi örömökkel, bánatokkal, megoldásokkal. Van azonban, amire én sem tudom a tutit. Így időnként kiírom magamból a „kérdőjeleket”.
Öt év toyfotós múlt után valósult meg Lampert Benedek gyerekkori álma: ő is tagja annak a 6 embernek a világon, akik a Lego Csoport Star Wars – This is How We Play (Így játszunk mi) kampányában vehetett részt.
Igyekezett a humoros és a felemelő élethelyzeteket is feleleveníteni Kubicsek Réka marketing szakember abban a legókisfilmben, amit a karantén időszaka szült.
A LEGO piacra dobta eddigi legnagyobb modelljét.