
Tombol a járvány! Már csaknem 117 millióan fertőződtek meg világszerte
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

A pénzügyminiszter helyettese megjegyezte: a bankok most messzemenően betartják a szabályokat, s szem előtt tartják az ügyfelek érdekeit.

Regionális szigorításokat vezetnek be Romániában: hétfőtől Bukarestben bezárnak a vendéglátó- és rendezvénytermek, Temesvárt és a bánsági nagyvárossal összenőtt négy szomszédos községet pedig vesztegzár alá helyezik két hétre.

Az emberi erőforrások minisztere szerint amíg nincs elegendő vakcina, addig muszáj kitartanunk.

Emellett egy hónapig az intézményt sem hagyhatják el a gyermekek, a szokásos járványügyi szabályok pedig változatlanul érvényben vannak.

A miniszterelnök ismét beszámolt a járvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, köztük a legnehezebb helyzetbe került szektorok bértámogatásáról.

Egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn lépnek életbe.

Sürgős esetben a társaságokkal az online felületek mellett telefonon, valamint mobilapplikáción keresztül is felvehetjük a kapcsolatot.

Az emberi erőforrások minisztere úgy véli, hogy bár átoltottság terén egyre jobban állunk,az angliai, majd a dél-afrikai mutáció miatt vált újra kritikussá a helyzet.

A rezidensek átirányításával is segíti a kormány a kórházi betegek ellátását - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság szombaton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
