
32 éve rabolták el a gyönyörű Farkas Helgát – senki sem tudja, hol nyugszik a fiatal lány
Még mindig fent van a képe a rendőrség oldalán.

Még mindig fent van a képe a rendőrség oldalán.

A rendőrség kiutat kínál számukra, de készek a leszámolásra.

Fél évszázad után derült ki, hogy él a család gyermeke.

Nyilván nem számított arra a fiatal lány, hogy ha nemet mond a barátjának, akkor az képes lesz mindenre.
Maxwell tinédzserekből szervezett háremet az orgiákra.

A 33 éves anyuka és annak egyik ismerőse azért rabolta el Markot, hogy pénzt szerezzenek a nő botoxkezelésére, most jó pár évig börtönben maradnak.

Vádat emeltek hét ember ellen, mert tavaly nyáron elraboltak és súlyosan bántalmaztak egy férfit, akinek a szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek.

Akarata ellenére tartják fogva egy titkos helyen a mindössze 16 éves Tündét, aki a legendás Fekete vonat együttes frontemberének lánya.

Egy 10 éves gyereket úgy próbált meg elrabolni egy férfi, hogy azt hazudta neki, ha beszáll a kocsijába, akkor találkozhat a sztársportolóval.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
