
Felzaklatta anyukája közeledése a Sztárban sztár leszek! magára hagyott versenyzőjét
Hosszú évek után jelentkezett Kökény Dani anyukája, aki egyéves korában lemondott róla és azóta nem is tartották a kapcsolatot.

Hosszú évek után jelentkezett Kökény Dani anyukája, aki egyéves korában lemondott róla és azóta nem is tartották a kapcsolatot.

A két versenyző nagyon várta már a ma esti produkciót, nehézkesen, de a párosnak sikerült a felkészülés. De a végén eltört a mécses!

Kedden kezdődik annak a Bradács Katalinnak a pere, aki saját kisfiával végzett Olaszországban, majd halott gyermekét bevitte egy élelmiszer-áruházba, ahol segítségért kiáltott, és a kisfiát a pénztári futószalagra fektette.

Szokatlanul sok, 99 gyermek halt már meg heveny vesekárosodásban idén Indonéziában, az okot még keresik - közölte a helyi egészségügyi minisztérium szóvivője szerdán.

Az énekesnő az apja gyámsága alatt töltött időszakáról beszélt, nagyon durva hangfelvételt osztott meg a Twitter-oldalán.

Leállították az indiai hatóságok annak a köhögéscsillapító szirupnak a hazai gyártását, amely csaknem 70 gyerek halálát okozta Gambiában.

Krisztián édesanyja azt állítja, Mazsi május óta egyszer sem volt kint a fia sírjánál, ő viszont mindennap kimenne, ha nem lenne száz kilométerre a fővárostól.

G.w.M-mel és L.L. Juniorral is együtt zenélt az a felvidéki magyar rapper, akit harmadmagával együtt elfogott csütörtökön Pozsonyban a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség.

Egy szurkoló meghalt, amikor az argentin rendőrség gumilövedéket és könnygázt vetett be egy bajnoki futballmérkőzésen.

Az egész világon megrendülten fogadták a rajongók a szörnyű hír hallatán, szerdán tragikus hirtelenséggel meghalt a rapper.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
