RETRO RÁDIÓ

Kemenesi Gábor: Biztosan megérkezik a negyedik hullám





A víruskutató szerint elkerülhetetlen a negyedik hullám.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.16.
koronavírus

„Anglia most Európa járványlaborja, mivel valós időben látni, hogy éppen melyik variáns áll az esetszámok növekedésének hátterében” – írta Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor biológus, víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa.

Angliában az új koronavírusos esetek 90 százalékát a Delta variáns vagy ismertebb nevén, már az indiai mutáns okozza. A szakember szerint a negyedik járványhullám minden bizonnyal hozzánk is meg fog érkezni. Kemenesi szerint egy minden eddiginél jobb terjedést mutató variánsról van szó. A járvány új elszenvedői szerinte a védettséggel még nem rendelkezők lesznek, vagyis azok, akik még nem oltatták be magukat. Kemenesi hozzátette: oltás hiányában a betegség súlyos, kórházi ápolást igénylő formája is előfordulhat.

A virológus azt írja, olyan variánsról szerencsére nem tudnak, amely teljes vakcinakikerülést mutatna, és ilyenre nem is számítanak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az oltóanyagok hatásának csökkenése folytán előfordulhat, hogy az oltottak körében is megjelenhet bizonyos mértékig a tünetes megbetegedés. Azonban a tudomány jelenlegi állása szerint a kórházba kerüléstől és súlyos megbetegedéstől továbbra is nagy arányban védelmet biztosít – mondta. „A helyzet rendkívüli összetett, amely lehetetlenné teszi a biztos állításokat. A legokosabb tehát, amit tehetünk – oltassunk!” – tanácsolja a szakember





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás