
Hihetetlen: egy anyuka volt a helyi díler
Jól megtervezett akció, óriási siker.
Úgy tűnik, pont került az eltűnt 8 éves kislány ügyének a végére, akit a hatóságok január óta kerestek.
A 8 éves Maleeka Boone januárban tűnt el, Arizonában. Sajnos nem végződött jól a sokakat foglalkoztató eset, ugyanis hatóságok szerint megtalálták a kislány holttestét – halálra gázolták.

Az FBI phoenixi irodája és a navajo nemzeti rendőrség február 25-én, szerdán kiadott közleményében azt közölte, hogy Maleeka „Mollie” Boone-t valószínűleg január 15-én este elütötte egy arra haladó jármű. A nyomozás jelenlegi állása alapján nem feltételezik, hogy szándékos gázolás történt volna. Valószínűleg egy teherautó sofőrje sodorta el, anélkül, hogy észrevette volna.
Boone-t január 15-én késő délután látták utoljára játszani a Navajo Nation-ben található Coalmine közelében. Ugyanazon a napon körülbelül 18:00 órakor jelentették eltűnését.
A hatóságok azonnal nagy erőkkel a keresésére indultak és eltűnt személyként regisztrálták. A lakosság segítségét is kérték, Boone-t „1,27 méter magas, 22,3 kg súlyú, barna szemű és hosszú, barna, mindkét oldalon francia fonatokkal ellátott hajú őslakos amerikai lányként” írták le, aki utoljára „piros kabátot, kék farmert és cowboycsizmát” viselt.
Holttestét végül a szénbánya közelében, egy mezőn találták meg. A hatóságok helyszínelés miatt az egész környéket lezárták. Olyannyira nagy port kavart az ügy, hogy még az FBI ügynökeit is bevonták a nyomozásba.
Az FBI parancsnoki állomást állított fel Coalmine-ban... és továbbra is nyomoznak az ügyben. Még mindig vizsgálják, hogy mikor látták utoljára Maleeka Boone-t családja és a közösség tagjai körében
– közölte a navajo rendőrség.
A People szerint az FBI 25 ezer dolláros (kb. 8 millió forint) jutalmat ajánlott fel bárkinek, aki információval rendelkezik a 2026. január 15-én 17:50 és 18:20 között Cedar Loop úton közlekedő járművekről. A nyomozás továbbra is folyamatban van, könnyen lehet, sosem derül ki mi történt a kislánnyal aznap délután.

Jól megtervezett akció, óriási siker.

Ukrajna meg akarja buktatni a nemzeti magyar kormányt.

Az új képsorok felélesztették Loeb felvetését.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.