
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÜlésezett az operatív törzs. Tájékoztatót tartott a hóhelyzet kapcsán Mukics Dániel, Óberling József és Szanka Gábor Gyula.
Kedd reggel ülésezett az operatív törzs, a friss részletekről Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője számolt be. A hóhelyzet kapcsán közölte: elzárt település és lezárt útszakaszok sehol sincsenek az országban.

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő – mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szanka Gábor Gyula tájékoztatása szerint a következő napokban, a hét végéig enyhül az idő, az ország nagyobb részén éjszaka akár 0 fok körül maradhat a hőmérséklet, de utána a keleti területeken visszatérhet a jelentősebb hideg.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője nyomatékosan arra kérte az embereket, hogy a folyóvizek jegére ne merészkedjenek, mert „az életükkel játszanak”.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője úgy fogalmazott, a közlekedők többsége megtanult viszonyulni az időjárási körülményekhez, mert az elmúlt napokban egy átlagos téli nap baleseti számainak feleltek meg az adatok.
További részletek az alábbi videóban hallhatók:

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.