
„Hat pont egy orosz katona megölése” - Zelenszkij szerint több orosz katonának kellene meghalnia
Más nem lehetne cél, csak a háború befejezése.
Lily Nova 2021 novembere óta dokumentálja földönkívüli találkozásait, és azt állítja, hogy naponta lát ufókat, sőt, megjelenésüket részletesen le is tudja írni.
Lily Nova azt állítja, hogy a Covid miatti lezárások idején látott először ufót, és azóta naponta találkozik földönkívüliekkel. Lily az unalom elűzésére kezdett el asztrofotózással foglalkozni, és ennek a hobbinak köszönhetően történt az első észlelése 2021 novemberében.

Lily szerint az észlelések hamar rendszeressé váltak: lebegő fénygömbök, fémes űrhajók, sőt földönkívüli lények is mindennap megjelentek. A Missouri állambeli St. Louisban élő nő még az egyik idegent is részletesen leírta: elmondása szerint egy nagyon szép lány volt, világoskék bőrrel, haj nélkül, testhez simuló szürke ruhában.
Az első találkozásom az idegenekkel nagyon intenzív volt. Egyik este kimentem a szabadba egy kis friss levegőért, és azonnal összenéztem egy fénnyel, amely a környék fölött lebegett. Elkezdtem megfigyelni, és rájöttem, hogy egy ufó volt. Pár másodperccel később egy pillanatra elnéztem, majd amikor visszanéztem, egy második jármű jelent meg, sokkal közelebb. Tisztán láttam az űrhajó háromszög alakját. Az ufók lenyűgöző manővereket hajtottak végre, hogy megmutassák, nem hétköznapi repülőgépekről van szó, majd eltűntek fölöttem
– nyilatkozta Lily.
Lily bevallotta, hogy az első találkozás megrázta, de azóta ezek az élmények megszokottá váltak számára. Lily úgy véli, hogy a földönkívüliek az első, megdöbbentő találkozás során a reakcióját figyelték, és miközben ő videóra vette őket, gesztusokkal jeleztek felé. Szerinte szándékosan vonultak vissza, hogy időt adjanak neki a történtek feldolgozására, mielőtt újra kapcsolatba léptek volna vele.
A találkozásaim kezdettől fogva nagyon közvetlenek voltak. Nem tudtam elhinni, amit látok, korszakalkotó élmény volt, és még inkább felkeltette az érdeklődésemet az asztrofotózás iránt. Mindent meg akartam tudni. Feladtam a dietetikus karrieremet, mert teljesen magával ragadott a földönkívüliek megismerése
– mondta Lily.
A találkozások kezdeti sokkja idővel elcsendesedett, és úgy tűnt, mintha lassan egy különleges kapcsolat alakulna ki közte és az idegenek között. Lily ragaszkodik ahhoz, hogy képes idehívni ezeket az idegeneket, amikor nyugodt, nyitott és elégedett lelkiállapotban van. Állítása szerint kifejlesztett egyfajta hatodik érzéket, egy intuitív megérzést, amely jelzi számára, hogy mikor fognak megjelenni – számolt be róla a Daily Star.
Hiszem, hogy azért jönnek hozzám, mert hiszek bennük, nyitott gondolkodású vagyok, és befogadóan fordulok feléjük
– tette hozzá Lilly.

Más nem lehetne cél, csak a háború befejezése.

Egy kisfiú arcába robbant a gyurma.

A VII. kerületben ólálkodik a Joker arcú rém.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.