Sok szülő az Otthon Starttal segíti gyermeke lakhatását

Egy friss felmérésből kiderül, hogy milyen lakásokat vesznek azok, akik a fix 3 százalékos hitel lehetőségével élnek. A kutatás arra is rámutat, hogy mely korosztályok körében a legnépszerűbb az Otthon Start program.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.12.02. 17:15
Otthon Start Program lakás ingatlan hitel ház

A napokban a Zenga.hu készített egy felmérést, amelyből kiderült, hogy az Otthon Start programban résztvevők milyen célra vásárolják meg az ingatlanokat. Emellett az is kiderült a kutatásból, hogy milyen korosztályba tartoznak a hitelt felvevők. 

Otthon Start
Hónapok óta uralja a piacot az Otthon Start Fotó: Connect Images via AFP / AFP

Miután az Otthon Start program már közel három hónapja elérhető a Zenga.hu arra volt kíváncsi, hogy azok akik a portáljukat használják, milyen arányban élnének az új hitelkonstrukcióval, valamint azt is ki akarták deríteni, hogy milyen céllal vennék fel az Otthon Start program fix 3 százalékos hitelét. 

Az ingatlankereső portál használói körében készített felmérésből kiderült, hogy saját célra vidéken és használt házat venne az átlagos Otthon Start-felhasználó. 

Valamint azok akik a kedvezményes lakáshitel felvételét kihasználnák, leginkább 45-49 éves, illetve a 30-34 éves korosztályba tartoznak. A kérdőívet kitöltők többsége saját célra vásárolna ingatlant és azzal minden tizedik a gyermeke lakhatását oldaná meg. Befektetési céllal csak a válaszadók 6 százaléka vásárolna lakást vagy házat. 

A 45-49 évesek magas arányát magyarázhatja, hogy körükben már megjelenhetnek a gyereküknek vásárlók is, akárcsak az 50-54 éves korosztályban, illetve a család miatt a nagyobb ingatlanba való költözés is, amennyiben az egyik családtag megfelel a feltételeknek

- mondta Futó Péter a Zenga.hu elemzési vezetője, majd hozzátette, hogy a program iránt a 30 év alattiak körében azért kisebb az érdeklődés, mert vannak akiknek alacsonyabb a jövedelmük, illetve akadnak olyanok is, akiknél hiányzik a hitel felvételéhez szükséges önerő. Emellett az 55 évnél idősebbek többsége pedig nem felel meg a kitételeknek, mivel nekik már van saját lakásuk.

Otthon Start: a használt ingatlanok a legnépszerűbbek

A válaszadók 49 százaléka leginkább használt ingatlant vásárolna, ami azt jelenti, hogy számukra több százezer ház válik elérhetővé. Új házat csak az Otton Start program részvevőinek 5 százaléka építene magának. A használt lakások népszerűsége a házakéhoz hasonló, ugyanis a kérdőívet kitöltők 38 százaléka azt venne, míg új lakást, csak a 9 százalékuk. 

Ez az arány nem tér el érdemben attól, hogy évente az összes adásvételből mennyit tesznek ki az új építésű lakások, és mennyi új házra adnak ki használatbavételi engedélyt

- mondta Futó Péter. 

A legtöbb érdeklődő nettó 400-600 ezer forint közötti havi keresettel rendelkezik, amibe az országos átlagbér is tartozik, a második leggyakoribb kategória a 200-400 ezer forint közötti jövedelműeké.

Budapesten viszont minden hatodik érdeklődő 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezik, ezt a jövedelmi szintet a fővároson kívül az érdeklődők tizede éri el, jóllehet a fővárosban az ingatlanárak is magasabbak

- tette hozzá az elemzési vezető.

 

A dosszié további cikkei








Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.