
Orbán Viktor tudatta az örömteli hírt: újabb színben lesz elérhető a firkás pulcsi
Az egyiket már az aláírásával is ellátta.
Mindössze 13 évesen esett bele ebbe a sötét alagútba. A drogfüggőség a világ egyik legborzalmasabb addikciója.
Egy tinédzser megosztotta életének sötét időszakát, amikor mindössze 13 évesen ketaminfüggővé vált, amely komoly következményekkel járt. A függőségének csúcspontján Mark naponta akár 13 grammot is fogyasztott a drogból. Mára már tiszta az elvonónak köszönhetően.

Scott Hamesnek adott interjújában Mark őszintén beszélt arról, hogyan kezdett el kábítószerezni, és arról, hogy mit vesztett el a függőségének következtében. Azt mondta, hogy iskolás volt és körülbelül 13 éves, amikor elkezdett egy ifjúsági klubba járni, ahol néhány idősebb gyerek is megjelent, és hamarosan összebarátkoztak. Mark eleinte csak kipróbálta a füvet, majd az alkoholt. Mindez addig fajult, amíg a csapat boltokból lopott alkoholt, vagy olyan dolgokat, amelyeket alkoholért tudtak eladni. A történet innentől csak romlik, következő „lépésként” tértek át a kokainra és a ketaminra, melyeket kombinálva „Calvin Klein”-nak neveznek.
Egy zacskó egy hétig tartott, aztán hirtelen már nem tartott egy hétig, mert napi 11 grammot fogyasztottam
– mondta Mark az interjú során. Elmondta azt is, hogy mikor használta először a ketamint: egy bulin volt, ahol valakinek véres vizelete volt, amely a ketamin hosszútávú használatának tünetei. Mark ennek ellenére mégis kipróbálta a kábítószert.
Így aztán elkezdtem szedni, tudod, csak kis adagokkal kezdtem, és tetszett. Elég gyorsan a mindennapjaimmá vált, és még az iskola WC-jében is használtam. De amikor az iskolában csináltam, nem estem túlzásba, egyszerűen azt éreztem, hogy csak ülni tudnék saját magamban, koncentrálva. És amikor az iskolában csináltam sosem küldtek ki az osztályból.
– mondta a tinédzser.
A függősége egyre rosszabb lett, sokszor az út közepén sétált, elveszve, önmagáról nem tudva. A főiskola és a gimnázium közti időszakban nem volt mit csinálnia, ekkor vált igazán függővé. Talált munkát, de az összes keresetét a ketaminra költötte, és amikor bekerült a főiskolára, hogy mentősnek tanuljon, a függőség minden álmát összetörte. „Elvesztettem az álmaim munkáját. Tudod, gyerekkorom óta mindig azt mondtam, hogy mentős leszek” – mondta Mark. A függősége miatt otthagyta a főiskolát épp akkor, amikor a kórházi gyakorlatra készült. Ekkor kezdődtek a hólyagfájdalmai is.
Mark a rehabilitáció után felhagyott a ketamin használatával, és amikor Scott megkérdezte, hogy bánja-e, azt válaszolta: „Igen és nem. Nem bánom, hogy csináltam, mert nyilvánvalóan tinédzser vagyok, és kísérleteztem, tudod, ahogy sok tinédzser teszi” – mondta.
Azt bánom, hogy azt hittem, hogy ez normális. Azt hittem, ez normális... bemenni a boltokba, ellopni az italokat. Anyám sírt az ágyam végén, a nővéremnek megszakadt a szíve, én pedig annyira érzéketlen lettem erre az érzésre. Nem tudtam továbbcsinálni. Bánom, hogy belekerültem abba a körforgásba, hogy állandóan szükségem volt rá. Bánom, hogy otthagytam a főiskolát, mert sokkal messzebb is eljuthatnék. Őszintén szólva bánom, hogy bevettem az első drogot, mert akkor jön az a megszállottság, és akkor újra belekerülsz abba a körforgásba. Bánom, hogy otthagytam a főiskolát, hogy pénzt szerezzek a függőségem finanszírozására.
– olvasható a LADbible cikkében.

Az egyiket már az aláírásával is ellátta.

Kiss Gábor a kiváló villányi borász örökre távozott

December 5-én indították útjára az adománykontingenst.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.