
Vörös riasztást kapott minden iPhone-tulajdonos: csúnyán ráfizethetsz, ha ezeket elmulasztod
Célszerű betartani ezeket a szabályokat.
Megdöbbentő számok bizonyítják, hogy nem mindenkinek megy könnyen a KRESZ-vizsga. Egy tanulóvezető 75. próbálkozásra tette le a KRESZ-vizsgát.
Egy tanulóvezető végül 75. próbálkozásra tette le a KRESZ-vizsgát, miután több mint 1 700 fontot (közel 745 ezer forint) költött vizsgadíjakra. Az iskola kiemelte, hogy könnyű alábecsülni, milyen tudásszint szükséges a vizsga sikeres teljesítéséhez – közölte a Mirror.

A vizsga alkalmanként 23 fontba kerül, így a jelölt összesen 1 725 fontot fizetett, míg át nem ment.
Egy másik tanuló azonban döbbenetes módon már 128-szor is próbálkozott sikertelenül, ezzel 2 944 fontos számlát halmozva fel.
A KRESZ-elméleti vizsga a tanuló közlekedési szabályokkal és biztonságos vezetési gyakorlatokkal kapcsolatos tudását méri fel feleletválasztós kérdésekkel, valamint veszélyfelismerési videókkal.
A gyakorlati vezetési vizsgát csak az teheti le, aki már sikeresen teljesítette az elméletit.
Az AA Autósiskola ügyvezetője, Emma Bush, hangsúlyozta, hogy a gyakorlás a siker kulcsa. Ugyanakkor elismerte, hogy az élet gyakran közbeszól, ami idegességhez és időnyomáshoz vezethet a vizsga napján.
Könnyű alábecsülni azt a tudásszintet, amelyre a KRESZ-vizsga letételéhez szükség van. Ez az első lépés a teljes jogosítvány megszerzése felé, és azok a jelöltek, akik többször próbálkoztak, egyértelműen nagyon elkötelezettek a céljuk iránt
Elmondta azt is, hogy sok oka lehet annak, ha valakinek nehézséget okoz a vizsga. Fontos megjegyezni, hogy a sok próbálkozás ritka és nem jellemző.

Célszerű betartani ezeket a szabályokat.

Megdöbbentő részletek derültek ki a 31 éves nőről.

Megdöbbentő, mivel védekezik most a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.