
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHarminchatra emelkedett a héten összeomlott bentlakásos iskola áldozatainak száma. A tömegszerencsétlenség hétfőn történt.
Indonéziában harminchatra emelkedett a héten összeomlott bentlakásos iskola áldozatainak száma – közölte vasárnap a katasztrófaelhárítás a tömegszerencsétlenségről. A hivatal hozzátette, hogy folytatják a hetedik napja tartó kutatást a további huszonhét, romok alatt rekedt fiatal holtteste után. Az áldozatok 13 és 19 év közöttiek.

A Kelet-Jáva tartományban fekvő Sidoarjo város iszlám bentlakásos iskolájának épülete hétfő délután omlott össze, a katasztrófavédelem szerint azért, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni, amelynek súlyát a falak nem bírták el. Az épületben éppen imádkoztak a 12–19 éves fiúk, mikor rájuk szakadtak a fölső szintek. A lányok az iskola egy másik szárnyában voltak, ahonnan ki tudtak menekülni.
A kutatási munkákhoz darukat is bevetettek a törmelékek kiemelésére. A munka 60 százalékát már elvégezték, a kutatást hétfőn tervezik befejezni.
A szülők pénteken egyeztek bele a munkagépek bevetésébe, miután a mentők nem tapasztaltak életjeleket a romok alól – írja az MTI. A vallási minisztérium adatai szerint Indonéziában, a világ legnagyobb muszlim többségű országában mintegy 42 ezer hagyományos iszlám bentlakásos iskola van, ahol hétmillió diák tanul.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.