
Az álhírgyártók találkozója igazi botrányshow lesz!
Újabb bohózat várható a Kossuth téren.
Figyelembe lehet venni az álhírbotrány egyik főszereplője, Látó János vallomását?
Látó Jánost az ügyészség minden bizonnyal tanúként hallgatja meg a Szőlő utcai javítóintézet egykori vezetője elleni nyomozásban. Látó Juhász Péter podcastjában tűnt fel és adta elő a „Zsolt bácsiról” szóló kitalációt, amit azóta már megcáfoltak. A férfiról azóta kiderült, hogy zavaros prédikációkat tart az interneten, eszement szónoklatai pedig kórós elmeállapotra utalnak és kérdésessé teszik beszámíthatóságát. Az üggyel összefüggésben büntetőügyvédet is megkeresett a Magyar Nemzet, hogy ilyen esetekben milyen eszközei vannak a hatóságnak.
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni eljárásban a Budapesti Regionális Nyomozó Főügyészség Juhász Péter után várhatóan meg fogja hallgatni tanúként a „Zsolt bácsis” történet kitalálóját, Látó Jánost.
Ő volt az, aki Lajos álnéven Juhász Péter – ma influenszerként ténykedő korábbi baloldali politikus – podcastjában adott elő egy históriát fekete, lesötétített autóról, a valóságban nem létező Ózd környéki gyermekotthonról és az intézetbe besurranó, sötét szobában gyerekekkel fajtalankodó politikusról, akinek hangját a gyerekek aztán a tévében felismerték.
Már e képtelenségek után is felmerülhet bárkiben a kérdés, vajon beszámítható figuráról van-e szó és egyáltalán komolyan lehet-e venni egy ilyen ember tanúvallomását. Mielőtt erre rátérnénk, nézzük, kiről is van szó!
Csütörtökön Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a korábbi baloldali politikus, Juhász Péter és Látó János hozta létre közösen „Zsolt bácsi” karakterét, amelyet az álhírbotrányban próbáltak felhasználni a kormány lejáratására. Aztán – a Magyar Nemzet kérdései elől elmenekülő – Juhász a Partizán műsorában el is ismerte, hogy valóban Látó János volt a videójában Lajosként bemutatott férfi.
Kocsis megemlítette azt is, hogy Látó János korábban kétszer is tagja volt a Hit Gyülekezetének, majd az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor.
A frakcióvezető futóbolondnak, kuruzslónak is nevezte Látót, kitérve arra is, hogy a férfi a YouTube videómegosztóra tölti fel prédikációit, amiket egyébként a gardróbszekrénye előtt rögzít. És valóban, Látó csatornáján jelenleg 32 monológ érhető el, összesen nagyjából harmincórányi beszéddel. Ezekben vallott például saját megpróbáltatásairól is, egyik alkalommal így: „Tudjátok, mit jelent az, hogy más szellemet venni? Azt jelenti, barátom, hogy démonikus befolyás alá kerülsz, igézet alá kerülsz. Én tudom, 13 évig éltem igézet alatt. Sőt, utána is, nem tudom, hány év kellett, hogy megszabaduljak az igézet alól.”
Máskor az ecsetelte, hogy egyszer rászállt a Szent Szellem, a földre nyomta, mire kidőltek a szájából a gonosz szellemi lények.
Látó saját bevallása szerint így szabadult meg a drog és az alkohol fogságából. Beszélt arról az esetről is, amikor úgy kezdett el kínaiul beszélni, hogy nem is ismeri a nyelvet.
Nem kevésbé meghökkentő, amikor elmondja, hogy prédikációja hatására meggyógyult egy nő válla, és még a rögzítő platinadarab is eltűnt a testrészből. Aztán egy másik nőről beszélt, aki agysorvadásban szenvedett, de imádkoztak érte, és még az elsorvadt rész is visszanőtt.
A csodálatos esetek sora még nem ért véget: pálinkafőzésen egy cigány asszonyért imádkozott, és a nő meggyógyult a rákból.
Ahogyan Látó János YouTube-videói, a Facebook-oldala is hasonló állapotról árulkodik. Rendszeresen oszt meg például kontextus nélküli, kicsavart bibliai vonatkozású szövegeket, mint amilyen „A Jézabelnek örök harca van Isten szolgáival!!!! És a férfi nemmel!”. Jézabel, aki a romlottság és a csábító gonoszság jelképe, visszatérő szereplője Látó prédikációinak, ahogy a nők lenézése, becsmérlése is.
Nos, ezt az embert minden valószínűség szerint ki fogják hallgatni tanúként, de a fentiek alapján komoly mentális problémákkal küzdhet.
Így kérdés, mit tudnak majd kezdeni a nyomozó ügyészek az általa elmondottakkal.
Éppen ezért a Magyar Nemzet megkeresett egy büntetőjogászt, aki általánosságban felvázolta, milyen lehetőségei vannak a hatóságnak, ha valakinél felmerül annak a gyanúja, hogy nem beszámítható, azaz nem képes felismerni cselekménye következményeit.
Bérdi Zsolt ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta, nem hallgatható ki tanúként az, aki szemmel láthatóan nincs kihallgatásra alkalmas állapotban, például látszik rajta, hogy bódult, vagy zavartan viselkedik.
Ugyanakkor az ügyvéd hozzátette, ezt a kihallgatóknak laikusként nagyon nehéz eldönteni, hacsak nem teljesen egyértelmű az eset. – Utóbbinál a tanúkihallgatást fel kell függeszteni és utánajárnak, hogy az illetőnek milyen kórelőzménye van – jegyezte meg Bérdi Zsolt, hozzátéve: adott esetben egy mentőorvost is hívhatnak, aki ambuláns ellátásban részesíti a tanút és a szakember eldönti, hogy ez egyszeri zavart állapot, vagy komolyabb kivizsgálásra van szükség.
Az ügyvéd megjegyezte: tanúknál ugyan nagyon ritka, de előfordulhat, hogy szakértőket rendelnek ki ugyanúgy, miként egy büntetőeljárásban. Hármas szakértői csoport vizsgálja meg az illetőt, egy igazságügyi elmeorvos szakértő, illetve egy szakorvos, valamint egy pszichológus is – emelte ki a büntetőügyvéd. Hozzátette:
ők készítenek egy együttes szakértői véleményt és amennyiben megállapítják, hogy az adott személy nem beszámítható, akkor a vallomását nem fogják figyelembe venni.
Bérdi Zsolt ugyanakkor kiemelte, ha a tanút korlátozottan beszámíthatónak minősítik, akkor minden további nélkül megteheti a vallomását.
Felmerülhet az is, ha Látó esetleg hamisan tanúskodik, vagy hamisan vádol, akkor az bűncselekmény.
Ám ebben az esetben is kérdés, hogy büntethető-e.
Bérdi Zsolt hangsúlyozta, itt is a fentebb említett szakértői csapat állapítja meg, hogy beszámítható-e. – Ha nem, már meggyanúsítani sem fogják, ugyanakkor ha a korlátozott beszámíthatóság áll fenn, akkor számolnia kell a büntetőjogi következményekkel, igaz, büntetése korlátlanul enyhíthető – tette hozzá az ügyvéd.
Újabb bohózat várható a Kossuth téren.
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.