
Saját életét mentette meg a magánséf, az orvosok hazaküldték – valójában szörnyű betegség lapult testében
Így harcolt a betegség ellen. Példát mutat a magánséf.
Egyetlen fotóval felrobbantotta a közösségi médiát, és már politikusok is követik a példáját. Szabó Zsófi kiállása bátorságot ad sok jobboldali gondolkodású embernek felvállalni nyilvánosan a nézeteit.
Szabó Zsófi feket pulcsi fotója nemcsak a netet robbantotta fel, hanem valóságos lavinát indított el a magyar közéletben. A képen a fiatal Orbán Viktor arcképe látható, a posztban pedig Zsófi világosan fogalmazott: a jobb oldalon áll és ott lesz a Békemeneten is.
Mint azt a Metropol megírta, a Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben kiállt a jobboldali értékrend mellett. A színésznő hangsúlyozta, hogy nem számít, hányan támadták az elmúlt hetekben ezért, mert tudja, hogy a jó oldalon áll. Hozzátette, hogy továbbra is büszke arra, hogy a közösséghez tartozhat, és ezért részt vesz a Békemeneten, valamint arra biztat mindenkit, hogy csatlakozzon hozzá.
Nem számít hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok. Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!
– írja Szabó Zsófi.
Zsófi posztja alatt azonnal özönleni kezdtek a likeok és a hozzászólások. Még Orbán Viktor miniszterelnök is megosztotta a saját oldalán és kedden elindult a lavina.
A fekete pulóver, amelyen a fiatal Orbán Viktor portréja szerepel , mellette a Pride by Hungary felirattal azóta a jobboldali közösségi média új ikonikus ruhadarabja lett.
• Szentkirályi Alexandra
• Szepesfalvy Anna
• Gulyás Gergely Kristóf
Magyarország szabad és szuverén. Emlékezzünk ’56 hőseire, és álljunk ki együtt a béke mellett! Csütörtökön találkozunk az Elvis Presley téren, aztán irány a Kossuth téren
írta Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz frakció vezetője és mellékelte hozzá a pulcsis képet.
Gulyás Gergely Kristóf Szepesfalvy Annával pózolt a feket pulcsiban.
Szepesfalvy Anna megspékelte a pulcsit egy "Szabad és szuverén" feliratú sapkával.
A lavinahatás folytatódik. Vajon hányan jönnek a Békemenetre ilyen pulcsiban?
Így harcolt a betegség ellen. Példát mutat a magánséf.
Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A férfi 29 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.