
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolIntézkedés közben támadtak az egyenruhásokra.
Pennsylvania államban három rendőr meghalt, kettő súlyosan megsebesült, amikor egy intézkedés során támadás érte őket szerdán – közölték a helyi hatóságok York megyében.

Az erőszakos incidensről szóló első sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a támadót ártalmatlanították, életét vesztette. Személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A két sebesült rendőr állapota súlyos, egyiküké válságos, őket egy közeli kórházba vitték – hangzott el.
A lövöldözés részleteiről egyelőre nem számoltak be, annyit közöltek, hogy egy mezőgazdasági területen történt a bűncselekmény, Pennsylvania állam déli részén, Maryland állam határának közelében – írja az MTI.
Ez egy tragikus és lesújtó nap
– hangoztatta Josh Shapiro kormányzó a sajtótájékoztatón, és úgy fogalmazott, hogy „az erőszaknak ez a módja nincs rendben, társadalomként jobban kell teljesítenünk”.
Pam Bondi igazságügyi miniszter közölte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei is a helyszínen vannak, valamint azt hangoztatta, hogy a bűnüldöző szervezetek elleni támadás a társadalom elleni támadás, amely soha nem fogadható el.
Az erőszakos eset nyomán Mexikó Philadelphiában működő konzulátusa közleményt adott ki, amelyben azt kérte, hogy a mexikói közösség tagjai kövessék a hatóságok utasításait. Egyelőre nem világos, hogy mexikói állampolgárok milyen módon érintettek a bűnügyben. Az incidens a legsúlyosabb, rendőrök halálával járó erőszakos cselekmény, amely Pennsylvania államban történt az elmúlt másfél évtizedben.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.