
„Ha ő nincs ott… ma már nem lenne velünk” – másodpercek alatt mentett meg egy fuldokló gyereket a rendőr
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy kétségbeesett család segélyhívása után mindössze 23 másodperccel érkezett a helyszínre a rendőr, aki egy apró játék miatt fuldokló kislány életét mentette meg. A szülők szerint lányuk ma már nem élne, ha nem jár a közelben a tiszt.
Egy texasi rendőrtisztet hősként ünnepelnek, amiért segített megmenteni egy fuldokló kisgyermek életét, mindössze néhány másodperccel azután, hogy a szülők felhívták a segélyhívót.

Képünk illusztráció/Fotó: Scott Rodgerson/unsplash.com
A 2 éves Adelaide Walker, becenevén Addy egy apró műanyag játékkal játszott, amikor azt véletlenül lenyelte. Édesanyja, Daisy először csak azt vette észre, hogy a kislány zihál, de nem rögtön esett le neki, hogy Addy valójában fuldoklik.
Sosem gondoltam volna, hogy az a játék lesz az, amit az ágyba is magával visz, vagy amit ébredés után rögtön keres
– magyarázta.
Daisy megpróbálta a Heimlich-fogást, de sikertelenül. Ezután férjével együtt hívták fel a segélyhívót, miközben az utca végén található sürgősségi rendelőbe rohantak.
A rendelő azonban zárva volt. Szerencséjükre megérkezett Michael Lazarine őrmester a lindale-i rendőrségtől, mindössze 23 másodperccel a segélyhívás után.
Elég gyorsan rájöttem, hogy más a helyzet, mert ő kisebb, és nem lehet egyszerűen alkalmazni a szokásos Heimlich-fogást, amit a kiképzésen tanítanak
– idézte fel Lazarine.
A nyilvánosságra hozott testkamerás felvételen látható, amint Lazarine egy étterem parkolójába hajt be, miközben Addy apja, Brian kétségbeesve könyörög a diszpécsernek, attól tartva, hogy lánya haldoklik. A rendőrtiszt kiszállt az autóból, miközben az apa karjában a kislánnyal odarohant hozzá.
Szerencsére a rendőrségen nemrég volt bent egy újraélesztési szakértő, aki külön betanította a tiszteket arra, hogyan kell megmenteni fuldokló gyermekeket, így Lazarine tudta mit kell tennie. Elkezdte nyomni Addy hasát, mire a játékdarab kiszabadult.
Ha ő nincs ott… ma már nem lenne velünk
– mondta Daisy, aki a rendőrnek köszönheti, hogy lánya életben van.
A hős rendőr szerényen vette tudomásul, hogy megmentette a kislány életét
Bár a szülők hősként tekintenek Lazarine-re, ő inkább szerényen reagált az egészre, és hozzátette, hogy örült, hogy a közelben volt valaki, aki tudott segíteni – írta a People.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre